Bombameglepetés az OTP-től, újabb rekordév jöhet?

OTP Bank, bankfiók
OTP bankfiók
Vágólapra másolva!
Az OTP az idei harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, és 25 százalékkal az idei második negyedév nyereségét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatóból. A negyedéves eredmény jóval magasabb az elemzők által várt mintegy 105 milliárd forintnál.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint

az idei első kilenc hónapban a bankcsoport majdnem 310 milliárd forint adózott eredményt ért el, 29 százalékkal magasabbat, mint a tavalyi hasonló időszakban.

Az összesítés alapján a harmadik negyedév 110,5 milliárd forintos konszolidált korrigált adózás utáni eredménye 2 százalékkal elmarad ugyan a történelmi csúcsot jelentő előző negyedévitől, de 19 százalékkal magasabb a 2018-as harmadik negyedévinél.

Az első három negyedévben az OTP-csoport korrigált adózott eredménye 19 százalékos éves növekedéssel meghaladta a 313 milliárd forintot.

Az új bolgár, albán, moldáviai és montenegrói bankok nélkül 294 milliárd forint volt a konszolidált eredmény, a növekedés így 14 százalék tavalyhoz képest.

Forrás: MTI/Manek Attila

A kilenchavi eredményen belül az OTP Core (a magyarországi üzletág) 145,7 milliárd forintos teljesítménye éves összevetésben 4 százalékos bővülést jelent. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása éves összevetésben 41 százalékról 47 százalékra bővült.

A bevételek tavalyhoz képest 18 százalékkal emelkedtek, idei összegük a harmadik negyedév végére meghaladta a 772,2 milliárd forintot.

Az OTP elsősorban az erősödő üzleti aktivitással, kisebb mértékben pedig a leányvállalati devizákkal szembeni forintgyengüléssel magyarázza az emelkedést.

A nettó kamatbevétel 15 százalékos éves bővüléssel, 510,4 milliárd forintot ért el az első kilenc hónapban. A nettó díj- és jutalékeredmény ennél is jelentősebb mértékben, 20 százalékkal, 197 milliárd forintra nőtt.

Forrás: MTI/Varga György

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői a gyorsjelentéssel kapcsolatban kiemelik, hogy

az OTP jó úton halad egy újabb rekordév felé, és látható, hogy mind a magyarországi, mind a leánybanki tevékenység dinamikusan növekszik.

Az utóbbi időszakban ráadásul a bevétel növekedésének dinamikája jelentősen erőteljesebb, mint a költségnövekedésé, valamint a nem teljesítő hitelek aránya is rohamosan csökken.

Az első kilenc hónapban megfigyelt dinamika alapján a vezetőség módosította eredeti elképzeléseit. Csökkentették a romániai bankadó várható hatását, valamint emelték a várható hitelállomány-növekedés és a működési költségnövekedés ütemét.