Idén 3 és fél milliárd dollárt bukott a népszerű startup alapítója

WeWork irodaház
Vágólapra másolva!
A Forbes becslése szerint Adam Neumann, a WeWork alapítója, aki nemrég távozott a cég vezérigazgató székéből már nem milliárdos.
Vágólapra másolva!

Neumann és az ingatlanok bérbeadásával foglalkozó WeWork az utóbbi hónapokban folyamatosan az újságok címlapján szerepelt. Az év elején azért, mert akkor a WeWork még a legizgalmasabb startupok közé tartozott és tőzsdére készült, mostanában pedig inkább a sorozatos botrányok miatt, amelynek következtében Neumannt le is váltották a vezérigazgatói pozícióból.

A WeWork hat hét alatt 47 milliárd dolláros becsült értékéből annyit vesztett, hogy néhányan már a startup csődjéről kezdtek beszélni.

Ez szerencsére nem következett be, viszont a WeWork élén több változás is történt, azonban az biztos, hogy idén már nem viszik tőzsdére a céget. Szakértői becslések szerint a vállalat jelenleg már csak 10 milliárd dollárt ér.

WeWork irodaház Forrás: wework.com/Katelyn Perry

Ezzel egyidejűleg Neumann korábban 3,5 milliárd dollárra becsült vagyona is jelentősen megcsappant,

a Forbes szerint már a milliárdos listáról is lekerült, hiszen 600 millió dollárja maradt. A hatalmas csökkenés annak köszönhető, hogy Neumannak 18 százalékos részesedése van a WeWorkben, ám ez jelenleg már közel sem ér annyit, mint az év elején.