Nagyon aktívan fektetnek be startupokba Magyarországon

Vágólapra másolva!
A startupokba történő befektetés alapján Magyarország a nyolcadik Európában – mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke szombat este az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke elmondta, egész Európában 15 százalékkal emelkedett a startapukba való befektetés száma tavaly, míg Magyarországon megduplázódott.

A cégekbe mind a magyar állam, mind pedig külföldi és magyar szereplők is szívesen fektetnek.

Nem hiszi ugyanakkor, hogy a kezdő startupok túlélési rátája javulna, inkább arra kell törekedni, hogy minél több ilyen cég legyen.