A Nyelvtanulási Diákhitel keretében egyösszegű kölcsön vehető fel, melynek legkisebb összege 100 ezer, legmagasabb összege 500 ezer forint. A hitel törlesztését a felvételét követő 12 hónap elteltével kell megkezdenie a hallgatóknak. A törlesztés futamideje minimum 1, maximum 5 év, a futamidő hosszáról a hallgató dönthet a hitel felvételekor.
A hitel kamata évi 1,99 százalék, de abban a pillanatban, hogy a diák sikeres nyelvvizsgát tesz az ún. támogatott idegennyelvek egyikéből, a hitel kamatmentessé válik a kormány kamattámogatásának köszönhetően.
Mindemellett a nyelvtanulási hitel - akárcsak a többi diákhitel - bármikor ingyenesen előtörleszthető.
A 2019 június végi adatok szerint 93 ezer olyan egyetemi és főiskolai alap- és osztatlan képzésben tanuló diák van, aki a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehette még át diplomáját. Az állami kamattámogatású nyelvtanulási hitellel elsősorban számukra, tehát a felsőoktatásban tanulóknak szeretnének segítséget nyújtani.
A hitelt aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok is felvehetik, valamint azok is igényelhetik, akik már befejezték tanulmányaikat, de nyelvvizsga hiányában nem kapták meg diplomájukat.
A diákok teljes szabadságot kapnak, nem számít, melyik nyelviskolában vagy magántanárnál tanulják az általuk választott idegen nyelvet, a különórákkal semmilyen módon nem kell elszámolniuk,
a lényeg, hogy megtanulják és használni is tudják azt.
Az alap és osztatlan képzésre idén felvett 60 ezer hallgató 69 százaléka rendelkezik csak a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával, az új hitellel a többieket is szeretnék támogatni, hogy már egyetemi, főiskolai tanulmányaik során megszerezzék a diplomához szükséges nyelvvizsgát. A hiteligénylés részletes feltételei megtalálhatók Diakhitel.hu oldalon.
A kormány 2018 január 1-je óta minden 35 év alatti fiatalnak utólagosan megtéríti egy sikeres közép- vagy felsőfokú komplex nyelvvizsga árát, a középiskolásoknak pedig új lehetőséget nyújt majd a 2020 nyarán induló kéthetes külföldi nyelvtanulási program.
Forrás: Diákhitel.hu