Leállt Ukrajna legnagyobb dohánygyára

Lucky Strike
An ash tray with the Lucky Strike logo on it can be seen in Bayreuth, Germany, 24 August 2016. The tobacco company British American Tobacco (BAT) plans to cut 950 positions due to heavy sales losses at Bayreuth. Photo: NICOLAS ARMER/dpa
Vágólapra másolva!
A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A tévériportban a gyár igazgatója, Artem Szkripka elmondta, hogy a parlament által október elején elfogadott egyik törvénymódosítás nem teszi számukra rentábilissá a gyártást.

Ez a jogszabály-módosítás ugyanis növeli a kiskereskedők kötelező árrését,

ezáltal a gyártókat arra kényszerítik, hogy emeljék a termékek árait, ami az értékesítési volumen csökkenéséhez vezethet.

Vállalatként nem tudunk olyan termékeket előállítani, amelyekkel nem tudjuk, hogy utána mihez kezdjünk.

- mondta az igazgató.

Egy árrés növeléséről szóló törvénymódosítás miatt állt le Ukrajna egyik dohánygyára, mely az ország három legnagyobb adófizetőjének egyike Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Nicolas Armer

A hírportál szerint

a Priluki településen lévő dohánygyár volt eddig Ukrajna három legnagyobb adófizető vállalatának egyike.

Tavaly 16,05 milliárd hrivnya, azaz csaknem 182 milliárd forint adót fizetett be az állami költségvetésbe. Szeptemberben hozta nyilvánosságra a British American Tobacco, hogy

Ukrajnából Romániába költözteti át kelet-európai döntéshozói központját a kiszámíthatatlan ukrajnai pénzügyi szabályozási politika miatt.

Az említett törvénymódosítás után az ukrajnai dohánygyártók szövetsége már figyelmeztetett arra, hogy a jogszabály gyárak bezárásához és mintegy 50 ezer munkahely elvesztéséhez vezethet a dohányiparban. Ezen felül a cigaretta árának emelkedését okozza, ami a jelenlegi 8,4 százalékról akár 20 százalékra is növelheti a dohányáruk illegális kereskedelmének arányát.