Válsághelyzetbe került egy nemzeti légitársaság

Thai Airways Boeing 747
10. Thai Airways
Vágólapra másolva!
Thaiföld nemzeti légitársaságának, a Thai Airways International elnöke komoly aggodalmát fejezte ki a légitársaságot ért veszteségek miatt.
Vágólapra másolva!

A Thai Airways International (THAI) elnöke azt mondta, hogy az alkalmazottaknak együtt kell működniük a válsághelyzetben lévő légitársaság eredményeinek javítása érdekében, különben leállhat a cég.

- mondta az elnök. A probléma gyökere, hogy

a THAI elvesztette piacvezető szerepét több fontos útvonalon is, a versenytársak miatt.

Az északi útvonalak például korábban a THAI bevételének egyharmadát generálták, ám azokon most fapadosok repülnek.

Nagy bajban van a Thai Airways, Thaiföld nemzeti légitársasága Forrás: Flickr/Dustin Hackert

"Ebben az évben nagyon éles a verseny" - mondta a cégvezető, hozzátéve: "a THAI tényleg válságban van, jövőre mindent meg kell tennie azért, hogy valahogy kikecmeregjen".

A THAI a tervek szerint csökkenteni akarja a vezetői fizetéseket.

"Nem lesz most jutalomosztás, mert a legnagyobb jutalom a cég fennmaradása" - mondta az elnök.

Az év első felében a THAI 6,44 milliárd thai baht (mintegy 63 milliárd forint) veszteséget könyvelt el, a felhalmozott vesztesége pedig eléri a 280 milliárd thai baht (mintegy 2736 milliárd forint) összeget. A társaság több mint húszezer embert foglalkoztat.

Forrás: Bangkokpost.com