Nagy menetelés előtt állhat az európai részvénypiac

euró, pénz, befektetés, bank, tőke
Vágólapra másolva!
Az európai részvénypiac 6 százalékot erősödhet a következő hónapokban – közölte legfrissebb jelentésében a Bank of America Merrill Lynch. Ráadásul mára egyre több amerikai bank látja úgy, hogy érdemes beszállni az öreg kontinensen.
Vágólapra másolva!

Jövő márciusig az összeurópai Stoxx 600 részvényindex elérheti a 415 pontot, ami 6 százalékos emelkedés lenne a hét közepén elért szintekhez képest – derül ki a Bank of America Merrill Lynch (BAML) elemzéséből. A mutató idén eddig több mint 16 százalékot izmosodott.

Bár a legutóbbi európai és amerikai beszerzési menedzserindexek (PMI) gyengén alakultak, a banknál mégis úgy számolnak, hogy

a következő hónapokban felpattan majd az európai gazdaság teljesítménye.

Az amerikai gazdaság azonban a továbbiakban is fontos tényező lesz Európa számára. Eddig az amerikai növekedést lehúzta a dollár teljesítménye, azonban a zöldhasú mára inkább támogató hatást fejt ki – főleg, hogy az amerikai recessziós kockázatok továbbra is nyomottak.

Egyre vonzóbb az európai részvénypiac a nemzetközi befektetők szemében Forrás: 123rf.com

A BAML elemzői arra számítanak, hogy az európai ciklikus részvények felülteljesítők lesznek a kifejezetten defenzív papírokhoz képest – az előny 5 százalékos lehet a következő hónapban. Ezzel együtt az iparágak tekintetében a bank felülsúlyozza az európai légitársaságokat, a bányacégeket, valamint a bankokat. Alulsúlyozzák viszont a tartós fogyasztási javakban utazó társaságok és a közműcégek papírjait.

Ráadásul nem a Bank of America az egyetlen pénzintézet, amely lecsapna az európai részvénypiaci lehetőségekre. A JPMorgan európai részvénystratégáinak vezetője, Mislav Matejka jelezte, jelenleg egy taktikai beszállási lehetőség rejlik a térségben.

Emellett a JPMorgannél mára felsúlyozzák az európai papírokat, míg az amerikai részvényekre semleges minősítést adtak a banknál – ezzel megfordult a korábban hosszú ideig fennálló helyzet.

Matejka szerint eddig túl kevesen szálltak be az európai részvényekbe, mivel azok alulteljesítők voltak az amerikai eszközökkel szemben. Most azonban az eurózónás pénzkínálat fokozódása, illetve a fiskális élénkítések kilátásai erősen javítják a régiós részvények megítélését.