Áder János: A V4-ek nem akarják több uniós fejlesztési forrás változását

DUDA, Andrzej; ÁDER János; PAHOR, Borut; ZEMAN, Milos; CAPUTOVÁ, Zuzana; VUCIC, Aleksandar
Lány, 2019. október 3. Milos Zeman cseh elnök beszél (b), mellette Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel, Zuzana Caputová szlovák, Borut Pahor szlovén és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök (b-j) a négy visegrádi ország államfőinek csúcstalálkozója második napján tartott sajtótájékoztatón a Prága közelében fekvő Lány kastélyában, a cseh államfők vidéki rezidenciáján 2019. október 3-án. A második napon a szerb és szlovén elnök is jelen volt a V4-es államfői csúcson. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A négy visegrádi ország elnöke egyetértett abban, hogy az Európai Unió kohéziós és mezőgazdasági alapjai a következő költségvetési időszakban (2021-2027) is megmaradjanak az eddigi szinten - nyilatkozta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a Prágához közeli Lányban a visegrádi államfők csúcstalálkozója utáni nemzetközi sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

"Egyetértés volt köztünk, hogy

a kohéziós és a mezőgazdasági alapok nem változhatnak meg

és szükséges, hogy a jövőben is ugyanolyan források álljanak a rendelkezésünkre, mint eddig" - mondta a magyar államfő újságíróknak.

Milos Zeman cseh elnök beszél, mellette Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel, Zuzana Caputová szlovák, Borut Pahor szlovén és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Rámutatott, hogy Kelet-Európában továbbra is nagy szükség van a közlekedési infrastruktúra, az autópálya és vasúti hálózat, az energetikai ipar gyorsabb korszerűsítésére. A magyar politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak és az új tagállamoknak egyaránt érdeke, hogy eltűnjenek a fejlődésbeli különbségek közöttük. "Ennek egyik feltétele az EU források megőrzése" - szögezte le Áder János.

Nyugat-Balkánnal kapcsolatban kifejtette, hogy

Magyarország változatlanul támogatja Szerbia csatlakozását az EU-hoz,

és a térség szorosabb együttműködését az EU-val, ami mindkét fél érdeke. "Az EU biztonsága döntően attól függ, hogyan alakul Nyugat-Balkán biztonsága" - mutatott rá a magyar elnök.

Aleksandar Vucic szerb elnök az MTVA kérdésére válaszolva elmondta: Szerbia nagyon pozitívan értékeli, hogy Magyarország, a vezető magyar politikusok, ilyen kitartóan támogatják Belgrád törekvéseit az EU-csatlakozásra. "Nagyon örülünk, hogy mától fogva az egész visegrádi csoportot a magunk oldalán tudjuk" - jelentette ki Vucic.