Szigorúbban kell venni az arcfelismerő szoftverek használatát

arcfelismerés
Facial recognition, illustration. A digitised face overlaid with a biometric facial recognition pattern.
Vágólapra másolva!
A Világgazdasági Fórum szakértője szerint mivel egyre több arcfelismerési technológiát használnak a biztonság fokozásának érdekében, ezért a kormányoknak figyelembe kell venniük az emberek magánéletét is, és szigorúbb szabályozásra van szükség – összegzi a CNBC.
Vágólapra másolva!

Az arcfelismerő szoftverek videó és képanyag alapján képesek azonosítani az embereket, a mesterséges intelligencia, a nagyfelbontású térfigyelő kamerák, valamint a távoli érzékelők pedig megerősítették ezt a technológiát és kibővítették a felhasználhatóságát is.

– nyilatkozta Kay Firth-Butterfield, a WEF mesterséges intelligenciával foglalkozó cég vezetője.

Illusztráció Forrás: AFP/Fanatic Studio / Science Photo Library

Az egyénről gyűjthető adat hatalmas mennyiségű, és felvetődik a magánélet védelme is. A biometrikus adatgyűjtés többi eleméhez képet – mint az ujjlenyomat leolvasás, vagy az írisz letapogatás – az arcfelismerő technológiák anélkül gyűjthetnek információt, hogy arról az emberek tudnának.

A pénteken kiadott jelentésben a WEF szerint a kormányoknak cselekedniük kell az arcfelismerő rendszerek tisztességes és átlátható használatának biztosítása érdekében.

A cég szerint olyan gyakorlatot kell megfogalmazni, amely biztosítja az egyéni jogok védelmét és irányítja a technológia társadalmilag előnyös fejlődését.

Illusztráció Forrás: AFP/Imaginechina/Cdsb

Júniusban az indiai belügyminisztérium kapott jelzést, hogy a Nemzeti Bűnügyi Nyilvántartási Iroda olyan automatizált arcfelismerő rendszert telepített, amely lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy az emberek arcát egy zártláncú kamerarendszerben rögzítse, és ezeket egy meglévő adatbázissal összehasonlítva riasszon, amennyiben bűncselekményt érzékel, bűnözőt vagy eltűnt személyt ismer fel.

A rendszer egész Indiában tervezett bevezetését többen is megtámadták személyiségi jogokra hivatkozva.

Indiában ugyanakkor a személyes adatok védelméről szóló törvények még nem nincsenek összhangban más régiók szabályozásával, például az Európában használt általános adatvédelmi rendelkezésekkel. Deepankar Sanwalka, a PwC India vezető tanácsadója elmondta, hogy a meglévő jogi keretek lehetővé teszik a biometrikus technológia használatát, amennyiben biztonsági kockázatról van szó.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Financial Times szerint az Európai Unió ugyanakkor az arcfelismerő szoftverek átfogó szabályozását tervezi. A cél az lenne, hogy Brüsszel korlátozza az arcfelismerő technológia válogatás nélküli alkalmazását vállalatok és a hatóságok esetében – mondta egy tisztviselő. A terv szerint az európai polgárok felhatalmazást kapnak arra, hogy „tudják, mikor használják fel adataikat", kivéve a „szigorúan meghatározott" kivételeket.