Eladnak öt Tesco áruházat

Tesco
Győr, 2017. szeptember 8. Bevásárlókocsik a győri Tesco hipermarket áruház előtt 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A Gazeta lengyel lap értesülései szerint a Tesco megválik öt lengyelországi áruházától. Ez a fejlemény nem lenne meglepő, mivel a brit óriás hosszú ideje veszteséges Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo megírta, egyre rosszabb eredményeket produkál a Tesco a lengyel kiskereskedelmi piacon, ezért egyre valószínűbb, hogy megválik ottani áruházaitól. Most azonban úgy tűnik, a befutó nem a Lengyelországban egyre sikeresebb Dealz lehet. Legalábbis lengyel lapok értékesülései szerint öt áruházat a Kaufland vihet. Ennek a láncnak a tulajdonosi hátteréhez tartozik a Lidl is.

A Gazeta azt írja, a Kaufland stratégiai helyeken lévő boltokat szerezhet meg, öt fontos nagyvárosban, Krakkóban, Varsóban, Gdanskban, Wroclawban illetve Lublinban.

A lengyel versenyfelügyeleti hatósághoz már meg is érkeztek a szükséges dokumentumok az ügyletről.

Illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A hivatal azt írja, hogy a Kaufland Polska Markety "ingatlanok formájában szerez jogokat és kötelezettségeket a kereskedelmi területre, amely a Tesco által jelenleg használt üzlethelyiség részét képezi [...] egy kereskedelmi üzlet üzemeltetéséhez."

A Teso a többi lengyel áruházában valószínűleg átalakítja és a vásárlói igényekhez igazítja kínálatát.