Rendszeresen vásárol különféle fegyvereket, azokhoz tartozó alkatrészeket, lőszereket és speciális ruházatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a legutóbbi hasonló beszerzésre tavasszal kerített sort a szervezet. A NAV tavaly indította el azt az eljárást, amelynek részeként több tucat úgynevezett sokkgránátot, azokhoz tartozó utántöltőt, színes füstjelző gyertyát és villanógránátot vásárolt meg.
Az efféle gránátokat – a különféle szakmai leírások szerint – leginkább bűnelkövetők elfogásakor, behatoláskor, túszmentéskor használják a világ bűnüldöző szervezetei.
Az összesen 165 eszközből álló tételért valamivel több mint 1,7 millió forintot fizetett az adóhivatal. Korábban, az elmúlt év végén viszont 45 millió forintért vásároltak 248 darab Heckler&Koch maroklőfegyvert. A tűzerőre indokolt esetben azért lehet szükség, mert a hatóság látókörébe nemegyszer kerülnek például
olyan cigarettacsempész-bandák, amelyek, ha kell, fegyverrel is megvédenék illegális árukészletüket.
Az adóhivatal munkatársai ezen kívül találtak már lőfegyvert az adócsalással foglalkozó bűnözőknél is. Ezekre az akciókra egyébként 200 paprikasprayvel is készült a hatóság.
Az adóhivatal már korábban is szerzett be jelentős mennyiségű pisztolytöltényt, gépkarabély-muníciót, sörétes lövedéket, vaktöltényt, festéklőszert és lövedékálló mellényt is. Utóbbiak darabjára 120-250 ezer forintot költött a hatóság.
Forrás: Magyarnemzet.hu