A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció májusban

forint, bankjegy
Vágólapra másolva!
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 4 százalékra emelkedett az áprilisi 3,8 százalékról. A fogyasztói árak átlagos éves emelkedése megegyezett az előző havival és a piaci elemzők várakozásával.
Vágólapra másolva!

Az inflációs nyomás érdemi fokozódását mutatja, hogy a maginfláció 4 százalékra gyorsult, így feltehetően az adószűrt maginfláció is emelkedett az előző havi 3,4 százalékos szintről. Amennyiben az adószűrt maginfláció meghaladja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásait, a Monetáris Tanács folytathatja a monetáris kondíciók normalizálását a nem hagyományos eszközök visszavonásával. Ez Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint

Az importált infláció továbbra is alacsony lehet, ami a forint mérsékelt erősödésével fékezheti az inflációt az év második felében. Az MNB előrejelzése szerint a gyenge európai konjunktúra miatt az importált infláció a második félévben már fékezni fogja az adószűrt maginflációt, így nagyobb lépésre nem kell számítani, sőt, nem kizárt, hogy a jegybank egyelőre kivár.

Forrás: Shutterstock

Kissé mérséklődve, de így is jelentősen, 15,2 százalékkal nőttek az idényáras élelmiszerek árai, a liszt 9,8, a péksütemények 9,2, a sertéshús 8,8, a kenyér 7,1 százalékkal drágult, ezzel szemben a tojás ára 6, a cukor ára 1,4 százalékkal csökkent, míg az egyes feldolgozott tejekre vonatkozó áfacsökkentés miatt a tejek ára 6 százalékkal esett vissza.

Így az élelmiszerárak összesen 5,6 százalékkal emelkedtek.

Tavaly tavasszal viszonylag alacsony volt az üzemanyagok ára, ezért bázishatások és az árnyomás élénkülése miatt 4 százalék közelébe emelkedett az infláció. Az üzemanyagárak tavaly év közepétől látott magas bázisa miatt azonban a következő hónapokban csökkenhet, az őszi hónapokban pedig megint 3 százalék közelébe kerülhet ez a mutató, majd decemberben az üzemanyagárak tavaly év végi erőteljes visszaesése miatt ismét 4 százalék közelébe ugorhat, így

éves átlagban a Takarékbank részéről 3,4-3,5 százalékos inflációra számítanak a tavalyi 2,8 százalékpont után.

A tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése viszont fékezhetik az árak emelkedését.