Nagyot bukott a vegán húspogácsát gyártó vállalat

Beyond Meat burger vega
Vágólapra másolva!
A JP Morgan leminősítette a vegán húspogácsákat gyártó Beyond Meat vállalatot, miután a cég részvényei már 600 százalékot erősödtek a májusi tőzsdére vonulás (IPO) óta, a kezdeti 25 dollárról.
Vágólapra másolva!

Nem jártak jól azok, akik shortolták a Beyond Meat részvényeit, hiszena CNBC értesülései szerint, a veszteségeik elérték a 400 millió dollárt. A JP Morgan viszont a napokban leminősítette a vállalatot és a cég részvényeinek besorolását felhalmozásról semlegesre módosította.

A JP Morgan ezenfelül 120 dolláron tartotta az irányárat is.

Ken Goldman, a JP Morgan elemzője elmondta, hogy a Beyond Meat jelenleg túlhaladja a vállalat által prognosztizált részvényárat, a leminősítésről szóló döntés pedig teljes mértékben a cég értékére van alapozva.

A Beyond Meat nemrég közölte első pénzügyi jelentését a tőzsdére lépés óta, amely a vártnál jobb számokat mutatott. A leminősítésre a piac is reagált: 25 százalékkal zuhant a vállalat részvényeinek árfolyama, egészen 126 dollárra.

Beyond Meat Forrás:Beyond Meat

Ugyan a befektetési bankoknál az elemző és a bankolásért felelős részleg külön szervezeti egységként működik, a befektetőket mégis meglepheti, hogy a JP Morgan azt a céget minősítette le, amelynek a májusi IPO során ők voltak a részvényjegyzői.