Négymilliárd forintos beruházást avattak Orosházán

SZIJJÁRTÓ Péter, orosháza
A Guardian Orosháza Kft.
Vágólapra másolva!
Az amerikai érdekeltségű Guardian Glass orosházi gyárában új lamináltüveg-gyártó üzemet adott át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A miniszter a 4,1 milliárd forintba kerülő beruházás átadása előtt elmondta, hogy az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon, és a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak az Európai Unión kívül.

Az amerikai vállalatok a magyarországi külföldi befektetések 15 százalékát képviselik. Ezerhétszáz amerikai vállalat 105 ezer magyar ember megélhetését biztosítja

– tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az amerikai érdekeltségű Guardian Glass orosházi gyára új lamináltüveg-gyártó üzemének átadóünnepségén Forrás: MTI/Rosta Tibor

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a kormány a múlt héten döntött arról, hogy

a lehető leggyorsabban felújítják az Orosháza és Szentes közötti utat.

A következő esztendő végére – a most készülő M44-es gyorsforgalmi úttal együtt – nagyságrenddel javul a térség közlekedési infrastruktúrája, további befektetéseket segítve – jelezte a miniszter.

Guus Boekhoudt, a Guardian Glass alelnöke és a Guardian Europe ügyvezető igazgatója Forrás: MTI/Rosta Tibor

Guus Boekhoudt, a Guardian Glass alelnöke és a Guardian Europe ügyvezető igazgatója azzal indokolta a beruházást, hogy egyes országok szabályozásai a külső nyílászárók és beltéri üvegek esetében is megkövetelik a biztonságos üvegek használatát, amire a laminált üveg a leghatékonyabb megoldás.

A Guardian Orosháza Kft. üveggyártó sorának részlete a beruházás átadásának napján Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az ipari és lakossági épületek esetében egyaránt nő az igény a zajcsökkentésre, ami miatt megnövekedett a hangszigetelő laminált üvegek iránti kereslet – mondta.

A lakóépületeket egyre inkább tripla üvegezéssel építik majd, ami azt eredményezi, hogy még nagyobb lesz a kereslet az ilyen típusú üvegek iránt – tette hozzá Guus Boekhoudt.

A 330 főt foglalkozató orosházi gyárban átadott gyártósor havonta 150 kamionnyi terméket állít elő, amelyek 80 százaléka a külpiacokon fog gazdára találni.

Az orosházi gyár árbevétele 2017-ben elérte a 25 milliárd forintot, és 2018-ban még tovább növekedett, de a pontos számot még nem tudják, mert a végső mérleget még nem fogadták el – közölték.

A Guardian Orosháza Kft. Forrás: MTI/Rosta Tibor

A Guardian Glass 11 európai országban működtet síküveggyárat, többek között Lengyelországban, Németországban és Oroszországban. A cég a Guardian Industries legjelentősebb vállalata, a világ legnagyobb sík-, bevonatos- és megmunkált- üvegtermék-előállítója. A Guardian-vállalatok 18 ezer embert foglalkoztatnak. A Guardian a Koch Industries Inc 100 százalékos leányvállalata.