Újabb bankokat vásárolhat az OTP

OTP Bank, bankfiók
OTP bankfiók
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank 219 forint osztalékot fizet a részvényeseinek, erről döntöttek a részvényesek a hitelintézet közgyűlésén, Budapesten. Döntés született arról, hogy a jövőben szétválasztható lesz a bank elnöki és vezérigazgatói posztja, továbbá újabb akvizíciós tervek is szóba kerültek.
Vágólapra másolva!

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta:

Hozzátette:

Forrás: MTI/Manek Attila

A bank a tavalyi nyereségből 61,32 milliárd forintot fizet ki osztalékként.

A közgyűlésen elhangzott, hogy folytatják az akvizíciókat, és három további bank megvásárlása szerepel a tervek között.

Az OTP Bankcsoport tavalyi konszolidált, adózás utáni eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárd forinttal.

Az OTP részvényesei módosították az alapszabályt, és arról döntöttek, hogy a jövőben - elvi lehetőségként - szétválasztható lesz a hitelintézetnél a bank elnöki és vezérigazgatói posztja.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a szavazás előtt elmondta:

Az igazgatóság döntött arról is, hogy újra lesz alelnöke a banknak, az igazgatóság erre a tisztségre Erdei Tamást, az MKB Bank és a Magyar Bankszövetség egykori elnökét választotta meg.