Igazi aranybányának bizonyult egy gyémántbánya

gyémánt Diamonds, illustration JEWELLERY luxury STONE DIAMOND jewel brilliant gift REFLECTION precious gem crystal
Gyémántok
Vágólapra másolva!
Egy 72 karátos, sárga óriásgyémántot hoztak felszínre a kicsiny afrikai ország, Lesotho egyik gyémántbányájából, Liqhobong-ban.
Vágólapra másolva!

A Mining.com beszámolójában azt írja, a rekordfogást a hétvégén egy 22 karátos fehér kő, és egy kisebb, 11 karátos rózsaszín árnyalatú gyémánt társaságában emelték ki ugyanarról a lelőhelyről.

A mostani lelet már a második komolyabb darab idén, amivel az afrikai Firestone Diamonds nevű bányavállalat büszkélkedhet.

Korábban egy 70 karátos nyersgyémánt került felszínre ugyanebből a bányából.

A mostani, friss bejelentés hatására a cég értéke 7,3 százalékkal nőtt.

A vállalat közölte: hamarosan mindkét, idei különleges találatot árverésre bocsátják. Korábban ugyanebből a bányából már felszínre hoztak egy 46 karátos gyémántot, amit 1 millió dollárért értékesítettek tavaly decemberben egy aukción.

A gyémántok után kutató vállalatok egyébként nincsenek könnyű helyzetben.

Sok kisebb cég viszonylag nagy számban hoz felszínre kisebb karátértékű köveket, a túlkínálat pedig lenyomja a piaci felvásárlási árakat. A nagyobb vállalatok ilyenkor kénytelenek árengedményt adni a forgalmazóknak, ami kitolja beruházásaik megtérülési idejét.

A Firestone 185 millió dollárt költött arra, hogy megnyissa bányáját Liqhobong-ban, 2016-ban.

A nyílt színi fejtésű telephelyen összesen 17 millió karátot sejtenek a szakértők, azonban a teljes kitermeléshez 393 méterig kell leásni.