Globálisan fontos gazdasági tanácskozást és ezer milliárdokat hozott a hét

Yiwu
(161229) -- YIWU, Dec. 29, 2016 (Xinhua) -- Containers are seen at Yiwu West Railway Station in Yiwu, east China's Zhejiang Province, Dec. 28, 2016. The China-Europe container trains have become a major transportation channel of the international logistics industry, and also powerful support for the development of the Belt and Road initiative. (Xinhua/Huang Zongzhi) (lfj)
Vágólapra másolva!
A kínai fővárosra figyelt a héten a világ: Pekingben megrendezték a kínai "Egy övezet, egy út" kezdeményezés második nemzetközi fórumát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök megbeszéléseket folytatott a kínai államfővel, Hszi Csin-pinggel. A pekingi találkozókon több kínai-magyar gazdasági megállapodás is született. De a héten kiderült, melyik kivitelező nyerte a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tendert, és több régi magyar márka feltámadásáról is jöttek hírek. Az előzmények tükrében, váratlan fordulatot jelentett, hogy mégsem egyesül két meghatározó német pénzintézet. Heti gazdasági összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Egy övezet, egy út: lehetőség, nem veszély

Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését – mondta Orbán Viktor kormányfő Pekingben, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott találkozóján. Orbán Viktor kiemelte azt is: az Egy övezet, egy út kezdeményezés inkább egy lehetőség, mint fenyegetés.

A kormányfő Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen azt is mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia erre. "Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell", mondta. Ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan - húzta alá Orbán Viktor - „semmifajta ideológiai, külső nyomást" nem fogad el.

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A miniszterelnök kiemelte, hogy a kínai beruházások 4,5 milliárd dollár értéket képviselnek Magyarországon, és jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez.

Pekingben felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A tárcavezető Magyarország szempontjából kulcskérdésnek nevezte a Kínával való hatékony gazdasági együttműködést, ugyanis - mondta - a világ immár legnagyobbra nőtt gazdasága akkora piacot jelent a magyar vállalatoknak, hogy az az exportteljesítményt döntően meghatározza. Kiemelte, hogy mára Kína vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé az EU-n kívüli országok sorában, és tavaly, minden idők legmagasabb értékét produkálva, 8,7 milliárd dollár kereskedelmi forgalmat bonyolítottak.

A miniszter a magyar vállalatok szempontjából fontos együttműködési területek közé sorolta az informatikát, az élelmiszeripart, a gyógyszeripart, a közlekedést és a vízgazdálkodást.

Több megállapodás jött létre kínai és magyar vállalatok illetve intézmények között a pekingi találkozókon Forrás: Nikkei

A kínai és magyar vállalatok több megállapodást is aláírtak, részben új kínai repülőterek bekapcsolásáról a Budapestről elérhetők hálózatába. A Richter Gedeon gyógyszeripari cég is megállapodásokat kötött, amelyekről Szijjártó Péter azt mondta, hogy tovább növelhetik a jelentősen bővülő magyar gyógyszeripari exportot. Emellett megállapodás született a Szegedi Tudományegyetem és a Huawei között, ennek nyomán szegedi informatikai alapkutatások kapcsolódhatnak be a Huawei fejlesztési tevékenységébe.

Ugyancsak nagy jelentőségű az, hogy a kínai vállalat, amely Közép-Európa legnagyobb naperőművét építi Kaposváron, mintegy 32 milliárd forintért, további energetikai fejlesztések magyarországi megvalósításának szándékát jelentette be, 1 milliárd euró értékben. Az erről szóló együttműködési megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Zsuan Kuang, a vállalat, a CMC vezérigazgatója írták alá Pekingben. A Mercedes kecskeméti gyára után ez lehet minden idők második legnagyobb magyarországi működő tőke beruházása.

Győztest hirdettek a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.

A tárcavezető elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka.

Mégsem lesz német szuperbank

Mégsem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank, a fúzió lehetőségéről folytatott tárgyalásokat eredmény nélkül lezárták. Székhelyükön, Frankfurtban kiadott közös közleményük szerint alapos mérlegelés után megállapították, hogy az egyesülés nem lenne hasznos a részvényeseknek és az érdekeltek egyéb csoportjainak.

A Deutsche Bank a mérlegfőösszeg alapján a legnagyobb, a Commerzbank a negyedik számú német bank.

Nem egyesül a két német nagybank, bár a kezdeti tárgyalások biztatóan haladtak Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Arnold

Több száz dolgozójától válik meg a Media Markt

A Media Markt és a Saturn anyacége, a Ceconomy cégcsoport a két cég radikális létszámleépítéséről döntött, többszáz alkalmazottat készülnek elküldeni Németországban.

A jelentős létszámleépítés különösen az Ingolstadtban székelő igazgatóság részlegeit érinti majd. A két elektronikai kiskereskedelmi lánc ezzel jobban koncentrál az üzleti tevékenységre a jövőben, és egyszerűbb szervezeti működést alakít ki.

A Media Markt és a Saturn Németországban mintegy 28 ezer embert foglalkoztat. A Media ill. a Saturn szóvivője nem kommentálta a kiszivárgott információkat, ahogy a Ceconomy sem adott bővebb tájékoztatást az ügyben.

Több száz dolgozójától kényetelen megválni a németországi Media Markt Forrás:Shutterstock

Visszatérhet néhány magyar márka

Rövidesen újra kaphatók lesznek Magyarországon a régi, jól ismert higiéniaipapír-márkák, mint a Crepto vagy a Szilvia. Lejár ugyanis egy hároméves versenytilalmi eljárás, és újra lehetővé válik e termékek gyártása. Az új trend, a környezettudatosság erősödése új lehetőséget hozhat a korábbi évek topmárkáinak – állítja Bodrogai Ferenc, a márkaneveket birtokló Magyar Piszke Papír cégvezetője. Már zajlik az új márkák bevezetése, és májustól elérhetők lesznek a kiválasztott üzletlánc kínálatában is.

A termékek erős ráncfelvarráson és innováción is keresztülmentek, hiszen egy ismert márka nem elég a sikerhez, ha a beltartalom, az ár-érték arány és a kor követelményeinek megfelelő arculat nem társul hozzá. Ehhez egy 600 millió forint értékű beruházás megvalósítására is szükség volt.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library/TEK IMAGE/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Tek Image

Több ezer milliárd forint jut közútfejlesztésre

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre – ezt ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig.

A beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út - jelezte az államtitkár.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Facebook már takarékoskodik az újabb óriásbüntetésre

A Facebook bejelentette, hogy hárommilliárd dollárt különített el büntetésre, amelyet az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) szabhat ki rá magántitkok megsértése és adatok engedély nélküli kiszolgáltatása miatt. A vizsgálat még folyik, de sajtóértesülések szerint biztosra vehető a büntetés, sőt várhatóan az eddigi legnagyobb összegű lesz.

Egyes sajtóinformációk szerint a szövetségi szabályozó hatóság akár ötmilliárd dollárra is büntetheti az óriásvállalatot.

A Microsoft is ezer milliárd dolláros techóriás lett

A Microsoft elérte az ezermilliárd dolláros álomhatárt. Korábban az Amazonnak sikerült ez a legnagyobb technológiai vállalatok közül.

A Microsoft részvényei a mostani, harmadik negyedéves jelentésük közzététele után, várakozások felett, három százalékkal emelkedtek. Az elemzők egydolláros (290 forint) emelkedésre számítottak részvényenként, ám a kereskedés során végül 1,14 dollárt (330 forint) értek el, így az összbevétel-emelkedés 30,6 milliárd dollár lett – a Refinitiv adatai szerint.

A sikerről szóló hírek kedvező környezetben érkeztek. Ugyanis történelmi rekord született a héten az USA-ban, pedig hetekkel, hónapokkal ezelőtt még nagyon mások voltak a kilátások.

A Microsoft is megéri az 1000 milliárd dollárt Forrás: AFP/2014 Getty Images/Stephen Brashear

Az egyik legfontosabb részvényindex, az ötszáz amerikai nagyvállalat árfolyamának mozgását bemutató S&P 500 mutató ugyanis soha nem látott szintet ért el kedden. Nem mellesleg a technológiai cégek összesített részvényindexe, a Nasdaq is csúcsot döntött. Az S&P tavaly ősszel volt utoljára rekordszinten, utána jött az év végi korrekcióval elért mélypont, amelyhez képest több mint 20 százalékos növekedés jött.

Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere szerint több tényezőnek köszönhető az S&P 500 új csúcsa. Egyrészt több nagyvállalat a vártnál jobb teljesítményről adott számot, például a motorgyártó Harley-Davidson vagy az üzenetküldő megoldásával világszerte ismertté vált Twitter.

Nagyon kell figyelniük az OTP ügyfeleinek

Ismét csalók szálltak rá az OTP Bank ügyfeleire, ebben a hónapban ez már a harmadik adathalász kísérlet.

A csalók ismét a biztonsági frissítés kulcsszóval próbálnak adatot kinyerni az óvatlan ügyfelektől. Az OTP Bank - ügyfelei figyelmeztetése mellett - megtette az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Fél évszázad után új japán utasszállító repülőgép szállt fel

Megkezdte próbarepüléseit a japán Mitsubishi-konszern új utasszállító repülőgépe, a Mitsubishi Regional Jet (MRJ). A 88 üléses gép hosszú idő után az első, amelyet a szigetország saját gyártásúként bemutat, Japán az 1960-as évek óta nem épített saját fejlesztésű gépet.

Mindez - figyelembe véve az ülésszámot is - azért figyelemre méltó, mert az utóbbi években a legnagyobb gyártók - különösen a két, világviszonylatban is meghatározó cég, az Airbus és a Boeing - rendre leépítették azokat a gyártókapacitásaikat, melyek 160 ülésesnél kisebb típusú gépek összeszerelésére szolgáltak.

Drágult a gázolaj

A Mol bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 407 forintra nőtt, a benziné 400 forint maradt.

Az üzemanyagok ára legutóbb a múlt héten szerdán változott: a 95-ös benzin ára bruttó 5 forinttal 400 forintra, a gázolajé bruttó 4 forinttal 405 forintra emelkedett.