15 éve nem termeltek annyi bort, mint tavaly

bor borospohár szőlő
Ma van a bor világnapja
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) adatai szerint tavaly 292,3 millió hektoliter, másképpen számítva csaknem 39 milliárd üveg bor készült. Ez felülmúlta a szervezet tavalyi előrejelzését, amikor 12 százalékos növekedést vártak 2017-hez viszonyítva. 2017-ben egyébként az elmúlt csaknem ötven év leggyengébb szőlőtermését takarították be.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet kimutatásai szerint

a világ vezető bortermelője Olaszország maradt tavaly is,

ahol a bortermelés – 2017-hez viszonyítva – 28,9 százalékkal, 54,8 millió hektoliterre nőtt.

Az egy főre eső borfogyasztás tekintetében tavaly a listavezető Portugália volt, 62,1 literrel Forrás: Pinterest

A másik két vezető bortermelő európai országban még ennél is nagyobb mértékben bővült a tavalyi bortermelés, Franciaországban 34,8 százalékkal, Spanyolországban pedig 36,7 százalékkal.
Tavaly a legtöbb bort Spanyolország exportálta (20,9 millió hektoliter), a bor külföldi eladásából a legnagyobb bevételre ugyanakkor Franciaország tett szert (9,3 milliárd euró).

Az OIV számításai szerint tavaly a globális borexport értéke elérte a 31,3 milliárd eurót.
Tavaly

a legnagyobb borfogyasztó ország az Egyesült Államok volt 33 millió hektoliterrel,

amelyet Franciaország követetett 26,8 millió hektoliterrel.

Az egy főre eső borfogyasztás tekintetében ugyanakkor az Egyesült Államok csak a 20. helyen állt tavaly (12,4 liter), míg

a listavezető Portugália volt, 62,1 literrel.