Ebben az országban már önvezető kamionok szállítják ki a csomagokat

Winter sets in in Bavaria Weather Seasons Intercourse CAR Bavaria SNOW WINTER
Kényszerpihenő - A kamionokat pihenőkbe terelik az A8-ason
Vágólapra másolva!
Az önvezető teherautókkal történő szállítást már tesztelik Kínában, és a tesztelés eddig a legszélsőségesebb közlekedési viszonyok közepette is bevált: csak idén februárban több mint 60 ezer kiszállítást végeztek.
Vágólapra másolva!

Több, e-kereskedelemmel foglalkozó vállalat tesztel önvezető járműveket Kínában, hogy javítsa az ágazat hatékonyságát. Az önvezető technológiát fejlesztő kínai cég, a Fabu bejelentette, hogy idén februárban 60 ezer expressz kiszállítást végeztek el ezzel a technológiával. A járművek 2018. november 11-e, a sziglik napja óta - amely a fekete péntek kínai megfelelője - vesznek részt a kereskedelmi forgalomban Dél-Kína területén.

A teherautók összesen 3600 kilométert futottak eléggé szélsőséges időjárási viszonyok és útvonaltervek szerint. A szállítás hóban, és esőben, valamint éjszaka és alagutakban is sikeres volt.

Az önvezető technológiát kifejlesztő Fabu, a kínai posta, a China Post és logisztikai partnere, a Deppon Express a teszt során három útvonalat fejlesztett ki az önvezető járművek számára. Az útvonalak átlagosan mintegy 50 kereszteződést és 26 közlekedési lámpát tartalmaznak.

Az önvezető csomagszállító járművek extrém időjárási viszonyok, így hó és eső közepette is jól teljesítettek a kínai tesztidőszak során (képünk illusztráció) Forrás: AFP/Bernd März

A szervezetek célja, hogy a közeljövőben 100 útvonalra bővítsék az önvezető technológia segítségével használható hálózatot.

A globális menedzsment tanácsadó cég, a Bain & Company szerint Kína a világ legnagyobb közúti fuvarozási piacává vált. A közúti áruszállítással az országban 6100 milliárd árutonna-kilométert tettek meg tavaly, mindezt több mint 5 millió tehergépjármű és több mint 14 millió kis- és közepes teherautó segítségével.

Cikkünk a Chinadaily.com.cn cikke nyomán készült.