Nagyon menő lett Budapest legújabb irodaháza

A HillSide Offices belső tere
Vágólapra másolva!
A Hegyvidék nyugalmába illeszkedő Dél-Buda és Central-Buda régió találkozásánál, közvetlenül a MOM Park szomszédságában most már hivatalosan is befejeződött a több éve tartó építkezés. Wáberer György és Scheer Sándor nem hagyományos ingatlanfejlesztő vállalkozásának eredménye egy 8 szintes, mintegy 22 ezer négyzetméteres bérbeadható irodaterülettel és 500 négyzetmézteres lobby térrel rendelkező irodaház, mely már most meghatározó ékköve az élénken pezsgő üzleti- és lakóövezetnek. A megépült komplexum terveit és koncepcióját az elegáns, városi és zöldszemléletű hívószavak határozták meg, így minden szempontból egy új korszakot nyitott a városrész életében.
Vágólapra másolva!

Az egyedi mikrokörnyezetben épített a HillSide Irodaház azon túl, hogy teljes mértékben kielégíti a mai modernkori épületekkel szemben támasztott követelményeket,

az elegancia, a jövőbe mutató építészeti design mellett, a hatékonyság, a racionális fenntartási költségek, valamint az emberközpontú közösségi- és irodatér kialakítások egyaránt jellemzik.

A Market Építő Zrt. kivitelezésében megvalósult, LEED Gold minősítésű épületben a nagyobb cégek foglalnak helyet.

A HillSide Offices belső tere Forrás: Bujnovszky Tamás

A nívós HillSide projekt esetében mind a kivitelezőket, mind pedig a bérlőket egy jó helyszínre épített, kvalitatív, izgalmas építészeti és technológiai részletekkel bíró ház létrehozása vonzotta. A munkálatok során minden terület nehéz és bizonytalanságokkal terhelt volt, ám a kivitelezés alatt olyan egyedi megoldások születtek, mint

a homlokzat és a nagy üvegfelületek kialakítása, a több funkciót is ellátó lobby, illetve az egész épületben meghatározó zöld felületek beépítése és hangsúlyozása.

A fejlesztők tudatosan egy specialistákból álló csapatot hívtak össze a projekt megvalósítására. Egy egész építészeti szférában elismert csapat dolgozott a HillSide Irodaházon, akik olyan megoldásokat dolgoztak ki az épület belső tereiben és elrendezésében, melyek nem csupán az eleganciát és az urbánus, zöld környezetet biztosítják, hanem magát az épület identitását is formálják.

HillSide Irodaház legfontosabb adatai

500 nm lobby
22 000 nm bérbeadható terület (bruttó),
ebből 400 m2 kereskedelmi terület
600 nm raktárterület
8 föld feletti szint
Magasság födémtől födémig: 3,30 m
3 mélygarázs szint
387 parkolóhely
10 darab gyors személylift
4 darab panorámalift
LEED Gold minősítés
Energiatakarékos, energiahatékony épület
4 csöves fan-coil rendszer
CCTV biztonsági kamera rendszer
Független kettős energia-betáp
Központi UPS-egység
Zöld terasztető
Kerékpár tárolók + kapcsolódó zuhanyzók és öltözők
Elektromos autótöltő-állomások
Étterem és kávézó a földszinten
A HillSide Offices külső képe Forrás: Bujnovszky Tamás

Az irodabérléshez pedig egyedülálló, modern szolgáltatásmixet is kínál a lokáció: az itt élő, dolgozó emberek dúskálhatnak az éttermekben, kávézókban, sportolási- és rekreációs lehetőségekben; számtalan divatmárka, élelmiszer-, elektronikai üzlet, posta, tisztító, egyszóval minden alap-, kényelmi-, és magas kategóriájú szolgáltatás megtalálható itt egy helyen.