Kovács Zoltán: Folyamatosan nő a turisztikai iparág teljesítménye, 2030-ig elérheti a GDP 16 százalékát

Vágólapra másolva!
Magyarországon az elmúlt hét évben folyamatosan nőtt a turisztikai iparág teljesítménye, tavaly az ágazat rekordot döntve már a GDP 10,7 százalékát termelte, és ez az arány a tervek szerint 2030-ig 16 százalékra emelkedik - jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a szlovákiai Csorbatón, ahol V4-es hivatali partnereivel idegenforgalmi együttműködési protokollt írt alá szerdán.
Vágólapra másolva!

Ezzel ért véget a Csorbatón rendezett kétnapos turisztikai találkozó, ahol három téma került terítékre, a turizmus jelenlegi helyzete az egyes tagországokban, a turizmus fenntarthatósága, illetve az együttműködés lehetőségei.

A protokollban megfogalmazottak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) idegenforgalmi marketingjei hatékonyságának növelését célozzák, az egyes résztvevők tapasztalatainak és egyéni lehetőségeinek kölcsönös kihasználásával, illetve közös projektjeik által. A kiemelten fizetőképes piacokat célzó marketing-együttműködés erősítését leginkább az teszi indokolttá, hogy

a - főként más kontinensről érkező - turisták nem egyes országokra, hanem az egész közép-európai régióra tekintenek úti célként.

A közös marketingterv célja, hogy a meglévő adottságokat és kínálatokat szerves egységbe foglalja - emelte ki a terveik lényegét Kovács Zoltán. Az államtitkár a protokoll aláírását követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a V4-ek együttműködésének jelentősége nőtt az elmúlt években, és ennek egyik leágazódása a turisztikai szegmensben erősödő együttműködés is.

Magyarország próbál jó példával elöl járni, amit az is mutat, hogy az elmúlt nyolc évben másfélszeresére nőtt az országba látogatók száma. Magyarországon ma már a GDP 10,7 százalékát termeli a turizmus, ennek az arányát 2030-ig egy stratégia mentén 16 százalékra akarjuk emelni - jelentette ki Kovács Zoltán.

Az elmúlt években 800 milliárd forint befektetés áramlott a szegmensbe és az idén is csaknem ezer turisztikai projekt valósul meg.

Az eredményekről elmondta, hogy a 2018-as év rekord volt a turizmus tekintetében Magyarországon, soha korábban nem érkezett ennyi turista az országba, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma meghaladta a 31 milliót. A szlovák közlekedésügyi tárca idegenforgalmi részlegének vezérigazgatója, akit ugyancsak Kovács Zoltánnak hívnak, a V4-es turisztikai együttműködést példaértékűnek nevezve elmondta, hogy

az abban résztvevő országok nem igazán konkurensek

a tengerentúli piacokon, mivel az onnan érkező látogatók nem egy országba, hanem a régióba érkeznek és így azt kell elérni, hogy minél tovább maradjanak.

Hasonlóképpen vélekedett David Koppitz, a cseh regionális fejlesztési tárca miniszterhelyettese, aki azt mondta: céljuk nemcsak a turisták számának növelése, hanem az általuk a vendéglátó országban eltöltött vendégéjszakák számának növelése is.

Anna Krupka, a lengyel Sport és Idegenforgalmi Minisztérium államtitkára konstruktívnak és gyümölcsözőnek nevezve a találkozót leszögezte, hogy

fontos szilárdabbá tenni az együttműködést, mert ahhoz nagy reményeket fűznek.