Februárban emelkedett az infláció Magyarországon

infláció, inflációs, vásárlás, üzlet, bolt, áruház, áremelés, ár, vásárló, vevő
Vágólapra másolva!
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 3,5 százalékra emelkedett februárban a januári 3,2 százalékot és a decemberi 2,8 százalékot követően.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a maginfláció hat éve, 2013 februárban volt ennél magasabb, 3,6 százalék, 2018 februárjában 2,4 százalékot mértek.

Az elmúlt egy évben egyértelműen az élelmiszerek ára emelkedett a legnagyobb mértékben, ami a maginfláció emelkedésére is hatott.

A jövedéki adó emelése miatt a szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7 százalékkal emelkedett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az üzemanyagok árában 12 hónap alatt 1,6 százalékos csökkenést mértek, tehát kisebbet a januári 3 százalékosnál, az előző hónaphoz mérve október óta először emelkedett a benzinár februárban 0,9 százalékkal, ami szintén felfelé húzta a múlt havi alapmutatót.