Lehetséges profitcsökkenésre figyelmeztet a BMW

BMW 7
Vágólapra másolva!
A BMW több mint 10 százalékkal csökkentette az idei évi adózás előtti eredményre vonatkozó várakozásait, és bejelentette, hogy átfogó, 12 milliárd eurós költségcsökkentést és hatékonyságnövelést tervez; ezt az összeget a technológiai fejlesztésekre fordítanák.
Vágólapra másolva!

A BMW csoport nyeresége ebben az évben várhatóan jelentősen elmarad majd a 2018-astól, ráadásul a cég pénzügyi igazgatója, Nicolas Peter szerint további lefelé mutató kockázatok is jelen vannak, amelyek közül kiemelkedik a megállapodás nélküli brexit lehetősége és a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások alakulása - húzza alá az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója.

A BMW azt tervezi, hogy 2022 végére több mint 12 milliárd eurót takarít meg, elsősorban a digitális szimulációk bevezetésével, ami az új modellek fejlesztési idejét harmadával csökkentené.

Forrás: BMW

2024-re pedig már nem lenne szükségük a jelenlegi 2500 prototípus legyártására, ami jelentős költségeket jelent a vállalatnak.

Ezek a megtakarítások fontosak lehetnek, hiszen az elektromos- és önjáró autók fejlesztése is komoly ráfordításokat igényel.

A BMW ebben az évben 6-8 százalékos működési profithányadot vár, ez az érték tavaly 7,2 százalék volt.