Megjött a fontos januári inflációs adat

infláció, inflációs, vásárlás, üzlet, bolt, áruház, áremelés, ár, vásárló, vevő
Vágólapra másolva!
Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt, úgynevezett maginfláció 3,2 százalékosra emelkedett a decemberi 2,8 százalékról és az októberi és novemberi 2,6 százalékról.Egy hónap alatt, 2018 decemberhez képest, a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.
Vágólapra másolva!

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta:

Januárban ellentétes hatások érvényesültek az infláció alakulásában, az üzemanyagok ára például lefelé húzta a mutatót, míg a szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek ára jelentősebben emelkedett.

Az előző hónaphoz hasonlóan 2,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban, míg 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A Takarékbank elemzői felhívják a figyelmet arra:

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A bérköltségek és a kereslet növekedésének hatása továbbra sem érzékelhető széleskörűen, de egyes részterületeken, illetve a termelői árindexekben már megjelent. A forint erősödése, és várható további kismértékű erősödése miatt a tavaly nyár eleji gyengülés inflációt növelő hatása csak átmeneti lehet.

Jelentősen, 20,5 százalékkal nőttek az idényáras élelmiszerek árai, a liszt 8,7, a kenyér 5,8 százalékkal drágult, ezzel szemben a tojás ára 25, a cukor ára 10,3 százalékot csökkent, míg az egyes feldolgozott tejekre vonatkozó áfacsökkentés miatt a tejek ára 8,4 százalékkal lett alacsonyabb.

Így az élelmiszerárak összesen 4,2 százalékkal emelkedtek, 6,9 százalékponttal nőtt a szeszes italok, dohányáruk ára, ezen belül a dohányáruké 9,6 százalékkal emelkedett.

A tavalyi őszi hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt tetőzött az infláció, a tavalyinál alacsonyabb üzemanyagárak miatt februárban 3 százalék alatt maradhat a drágulás üteme, majd a következő hónapokban a Takarékbank szerint ismét e fölé a szint fölé emelkedhet a drágulás üteme.