Csökkenthető a hazai cégek európai innovációs lemaradása

kutatás, egészségügy
A kutatás és innováció is kiemelt szerepet kapott
Vágólapra másolva!
Számos cég végez úgy kutatás-fejlesztést, hogy nem is tud róla. Így a K+F tevékenység jelentős mértékű hatékonyságvesztés és költségnövekedés mellett zajlik, ráadásul adókedvezménytől is eleshetnek.
Vágólapra másolva!

Hazánk az európai innovációs térképen egyelőre lemaradóban van. Pedig, ha egy vállalat tudatosabban építi innovációs tevékenységét,

az már rövid távon is jelentős megtakarítást eredményez.

Sőt, korábban ismeretlen adókedvezményeket is szerezhetnek vele a cégvezetők, ami tovább javítja az innovációba fektetett összegek megtérülését.

Mindeddig nem volt olyan felnőttoktatási program, amely gyakorlatorientált módon mutatta volna be az innováció menedzsmentet. De már van. Egy újonnan elinduló innovációs képzést (Innováció Menedzsment Akadémia) minden olyan szektor hasznosíthat, ahol innovatív kutatás-fejlesztés, termékfejlesztés, szolgáltatásfejlesztés, szoftverfejlesztés, technológiai transzfer lebonyolítása folyik, vagy folyhat majd. Különösen igaz ez az az IT, az élelmiszeripar, a biotechnológia, a gyógyszeripar, a vegyipar és a gépgyártás területére.

Számos cég végez úgy kutatás-fejlesztést, hogy nem is tud róla - de már megszületett a megoldás Forrás: pexels.com

A piac felemelésére a képzés lenne a megoldás, de hazánkban nem létezett olyan, OKJ-s végzettséget is nyújtó oktatási program, amely gyakorlatorientált módon lett volna képes bemutatni ezt a bonyolult ekoszisztámát.

Az Innováció Menedzsment Akadémia (IMA) a napi üzleti gyakorlatban is jól hasznosítható tudásanyagot nyújt a vállalati kutatás-fejlesztés és az innovációs projektek iránt érdeklődő szakemberek számára,

amelyre égetően szüksége van az országnak, ha nem akar lemaradni a tudásversenyben.

Cégvezetők, kutatási igazgatók, innovációs projektmenedzserek, mérnökök vagy akár számviteli szakemberek végre elsajátíthatják az innováció menedzsmenttel kapcsolatos szakmai ismereteket, akár „házon belül." „Az IMA (www.innovacio-menedzsment.hu) a felnőttképzési minősítés szerint OKJ-s tanúsítványt vagy a részben minősített képzésekről oklevelet ad, de az oktatás házhoz is megy, kihelyezett vállalati tanfolyamokat is igénybe lehet venni." – nyilatkozta Kiss János József, az Akadémia szakmai vezetője.