Kínában már a sertéseket is arcfelismerővel ellenőrzik

sertés malac disznó
Nyírjákó, 2011. november 22. Koca szoptatja malacait a nyírjákói sertéstelepen. A Startmunka kistérségi mintaprogram keretében hat nyírjákói Start kártyás munkavállaló tanulja a sertéstenyésztést. A közfoglalkoztatási program első, október 20-tól december 31-ig tartó szakaszára közel 3 millió forintot kapott a település. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Kínában egyre több betegség terjed a sertések között, ezért a vállalatok folyamatosan keresik az új megoldásokat, amelyekkel gyorsabban kiszűrhetőek a beteg állatok. Az egyik cég például a jövő disznófarmját álmodta meg, ahol különböző berendezésekkel figyelik az állatok fejét és keresik a hangjukban a fertőzésre utaló jeleket.
Vágólapra másolva!

Az Origo már korábban megírta, hogy a lazacok védelmét szolgáló technológiát fejleszt egy norvég startup, a BioSort. A cél, hogy a halak fizimiskájának megváltozásából fertőzésekre vagy a vízminőség megváltozására lehessen következtetni a halgazdálkodásokban.

Így elejét lehetne venni a halállomány pusztulásának, illetve csökkenteni lehetne a veszteségeket.

Valami hasonlóra készül több kínai vállalat, csak ebben az esetben a sertések pofáját fürkészve szűrnék ki a beteg állatokat. Kínában a disznóhús az egyik legnépszerűbb étel, ráadásul a mostani éppen a Disznó Éve, az országon pedig egy sertéseket érintő betegség söpör végig, így fokozott figyelem irányul ezekre az állatokra. A cégek a legújabb technológiai megoldások segítségével szeretnék megállítani a járványt.

Jackson He, a Yingzi Technology vezérigazgatója elmondta, hogy gyakran már abból észlelhető a baj, ha egy disznó nem eszik eleget. A mesterséges intelligencia és néhány felszerelt kamera segítségével pedig gyorsan azonosíthatóak lennének a megbetegedett állatok.

illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

A New York Times szerint sokan szkeptikusak, hiszen ennek a rendszernek csak a nagyobb telepek vennék hasznát, az országban viszont 26 millió kisebb disznófarm van, amelyek egyszerűen nincsenek rászorulva egy ilyen berendezésre. A kínai kormány viszont támogatja ezeknek a technológiáknak bevezetését, amely nem is csoda,

mivel ők a világ legnagyobb sertéstenyésztői és fogyasztói, a jelenlegi állatállomány eléri a 400 milliót.

Azok a vállalatok, amelyek már dolgoznak a technológia kifejlesztésén azt ígérik, hogy nemcsak a megbetegedések számát csökkentik, hanem termékenyebbé teszik a disznókat, valamint csökkentik az etetés költségeit is. A JD.com az egyike azon óriásvállalatoknak, amelynél vizsgálni akarják a disznókat. Az ő arcfelismerő rendszerük képes azonosítani a beteg állatokat, és segítségével és segítségével visszakereshető a betegség forrása is.