A kormány kiemelten segíti az egyetemek és gyakorlati helyek partnerségét

Mercedes-Benz Gyár duális képzés, Kecskemét autó kocsi Mercedes
Mercedes-Benz Gyár duális képzés. Négy szakmát mutatott be pályaválasztás előtt álló lányoknak a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár. Kecskemét, 2016.12.14.
Vágólapra másolva!
Annak érdekében, hogy a felsőoktatásban tanuló diákok minél életszerűbb és naprakész tudást kapjanak, a kormány kiemelten támogatja az egyetemek és a gyakorlati helyet biztosító vállalatok egymásra találását. A duális képzés előnyös a hallgatóknak és az őket fogadó cégeknek is.
Vágólapra másolva!

László András fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos többek között a duális képzés előnyeiről beszélt a Szegedi Tudományegyetemen nyílt napján. Elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban

33 felsőoktatási intézmény több mint 300 projektje nyert el fejlesztési támogatást,

amelyek összértéke meghaladja a 280 milliárd forintot. Ezek a projektek infrastruktúra és képzési módszertan fejlesztésekre, nemzetközi hálózatok építésére és jelentős eszközpark-beruházásokra terjedtek ki.

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár is csatlakozott a képzőhelyek közé Mercedes-Benz

A Szegedi Tudományegyetemen egy olyan készségfejlesztő központot alakítottak ki, amelyben a tanulók magas színvonalú egészségtudományi berendezéseken gyakorolhatnak - mondta László András, hozzátéve, hogy az SZTE negyven projektben nyert főpályázóként, további mintegy ötvenben pedig partnerként vesz részt, amivel összesen több mint 48 milliárd forint támogatást kapott.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós fejlesztési nyíltnap-sorozat kiemelt témája volt a duális képzés, amelyet a kabinet jelentősen ösztönözni kíván. Elmondta, hogy a hallgatóknak és a különböző vállalatoknak, egyéb szakmai partnereknek

egyformán kifizetődő, ha a felsőoktatási képzés ideje alatt a gyakorlati idő is biztosított.

László András kitért arra is, hogy Csongrád megyében 2170 nyertes uniós pályázatot hirdettek ki, amelyek összértéke 383 milliárd forint, ezek közül a szegedi pályázók több mint ezer projekthez nyertek 220 milliárd forintot meghaladó támogatást.