Vágólapra másolva!
Kevés dolog idegesíti jobban az ügyfeleket, mint amikor hosszan kell várni egy telefonos ügyintéző kapcsolására. Egy új ingyenes virtuális szolgáltatás segít csökkenteni ezt a felesleges és bosszantó időt.
Vágólapra másolva!

Legyen szó kisebb vagy nagyobb cégről, ha telefonos ügyfélszolgálatuk van, akkor óhatatlanul előfordul, hogy az ügyfeleik, partnereik egyszerre akarják őket elérni. Ilyenkor pedig jönnek a sablonos tájékoztató szövegek, amelyek arról próbálják a hívót meggyőzni, most ugyan nem éri el a vállalkozást, de az ő hívása mégis nagyon fontos, ami gyakran ellentétes hatást ér el.

Az MCN Telecom most - a cég közleménye szerint -

új funkciót adott a virtuális alközponthoz, ami lehetővé teszi, hogy a hívó azonnal beszélni tudjon azzal a kollégával, akivel előzőleg már kapcsolatba lépett.

Ez az opció segít a kis- és középvállalkozásoknak elkülöníteni az összes többi bejövő hívástól a nem első alkalommal telefonáló, vagyis potenciálisan új, illetve meglévő ügyfeleket. Ezzel pedig a valós üzleti haszonnal kecsegtető hívók számára gyorsabb kiszolgálást, így magasabb ügyfélélményt tudnak biztosítani a vállalatok.

A virtuális alközpont felismeri a hívót és ahhoz kapcsolja az ügyfelet, akivel előzőleg már beszélt Forrás: AFP

A virtuális alközpontok használata mellett egyébként is számos érv szól, ezek ugyanis rugalmas beállítást, teljes statisztikát, hatékony hívásirányítást, hívásrögzítést, online monitoringot, tiltó és kedvenc listákat is biztosítanak.

A szolgáltatás egyébként olyan előremutató megoldásokat kínál, amik szintén a hatékonyabb kommunikációt segítik, például valós idejű információáramlást tesznek lehetővé chat ablakon keresztül. A vezetők az online monitoring révén valós időben követhetik nyomon az alkalmazottak elfoglaltságát, illetve leterheltségét. Hasonló célokat szolgálhat, hogy akár az egész cég bejövő és kimenő hívásainak ellenőrzésére és statisztikai figyelésére is van lehetőség. A kommunikáció ezen formája ráadásul nagyon költséghatékony, mivel nincs szükség drága berendezések vásárlására és fenntartására.