Az ország, ahol kényszermunka jár szappanoperák nézéséért

Észak-Korea, épületek, építkezés
Modern city centre apartment buildings, Pyongyang, Democratic People's Republic of Korea (DPRK), North Korea, Asia
Vágólapra másolva!
A Quartz arról számol be, Észak-Korea továbbra is szemmel tartja állampolgárait, egyúttal figyelmezteti őket, mire számíthatnak, ha a Phenjan által nem kívánatosnak minősített cselekedeten kapják őket. Ilyen lehet például a dél-koreai televíziós műsorok nézése, amikor a szórakozás halállal végződhet.
Vágólapra másolva!

Miközben a nemzetközi közvélemény Észak- és Dél-Korea látványos közeledését láthatja - az Origo is írt a két ország közös vasúti projektjéről -, és a hírek szerint szervezés alatt áll a második Donald Trump – Kim Dzsongun csúcstalálkozó is, a névleg kommunista rezsim vezetése továbbra is szigorú állampolgáraival szemben.

A RadioFreeAsia úgy tudja, az utóbbi időszakban ismét megszaporodtak azok az esetek, amikor állami hivatalnokok részesítik sajátos "fejtágításában" az észak-koreai polgárokat. Ezek alkalmával rendre előkerülnek az intelmek: az észak-koreaiak jobb, ha távol tartják magukat "a kapitalizmus dekadens videóitól" és hasonló kulturális termékeitől.

Egy Phenjanból sugárzott központi tévéműsor részlete Forrás: hemis.fr/LAFFORGUE Eric / hemis.fr/Lafforgue Eric / Hemis.Fr

Kiderült az is, elsősorban mitől óvná polgárait a rezsim, lényegében fővesztés terhe mellett.

Phenjan szemében két fő szálka van a tiltott televíziós műsorok kapcsán.

Az egyik, hogy a két Korea határterületéhez, a demilitarizált zónához közel lakók tévékészülékeikkel képesek lehetnek a dél-koreai tévéadás vételére.

A másik, hogy tiltott kulturális tartalmakhoz dél-koreai aktivisták juttathatják hozzá az északiakat.

A hírek szerint ez utóbbi két módon történhet. Az egyik, hogy feketepiacra kerül az "áru", méghozzá délről vagy Kínából becsempészett adathordozókon. A Reuters már néhány éve arról írt, hogy Phenjanban virágzik a tiltott áruk üzlete, ahol lényegében mindent meg lehet venni az észak-koreaiaknak, ha van rá pénzük. Még a tévét is, a műsorok megtekintéséhez.

A másik módja az, hogy dél-koreaiak hőlégballonokat küldenek át a demilitarizált zóna felett. Ezeket persze az észak-koreai katonák igyekeznek lelőni, ám így is van, amelyik USB-meghajtót szállítva, eljut az észak-koreai otthonokba.

Az USB-meghajtók pedig sokszor dél-koreai szappanoperák epizódjaival vannak feltöltve.

Állítólag azért, hogy a déliek megmutathassák azt, mennyivel jobb életszínvonalon élnek, mint az északiak, akiket a phenjani propaganda gyakran az ellenkezőjéről győzköd.

Észak-Koreában most is halállal büntethető az, aki dél-koreai, tiltott tévéműsorokat néz Forrás: AFP/Gavin Hellier

Az észak-koreai rendőrök és más hivatalnokok ugyanakkor arra emlékeztetik a lakosságot, akár halállal is végződhet a tiltott szórakozás. A büntethetőség pedig társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenkire érvényes, ami legenyhébb esetben is hosszú börtönt vagy kényszermunkatábort jelenthet. 2014-ben 10 hivatalnokot - mindannyian az állampárt tagjai voltak - végeztek ki azért, mert dél-koreai szappanoperákat néztek.