Egy startup segítheti a művészek és a szakemberek kapcsolati hálóját

telefon kézben, mobiltelefon
Vágólapra másolva!
Szakmai partnerkereső oldal indult egy magyar startup cég segítségével. A StageHive a művészeket és produkciókat hozza össze egymással.
Vágólapra másolva!

Ha egy táncszínházi előadás vendégjátékához hiányzik egy díszítőmunkás, de a bejáratott kollégák közül senki nem elérhető, vagy ha egy zongorista korrepetitori munkát keres, az eddig komoly bajt okozhatott. Ez motiválta a StageHive ötletgazdái és létrehozóit, Meczner Vera művészmenedzsert és Cortés Sebastián koreográfus-rendezőt, akik bő éve jutottak arra a felismerésre, hogy sikeresebbek lehetnek a művészeti projektek, ha a kapcsolati hálót az internet segítségével lehetne felduzzasztani.

Az alapítók a közösségi hálózatok ötletére alapozva létrehoztak egy felületet, ahol mindenki feltöltheti a saját profilját, abban megadva magáról a legfontosabb szakmai információkat, és ő is böngészhet a többiek között.

A felületen az is látható, hogy kik dolgoztak már korábban együtt. A regisztráció és az alapfunkciók ingyenesek.

A művészvilág tagjai ezentúl jobban segíthetik egymást a magyar StageHive startup mobilalkalmazása segítségével Forrás: Pixabay/Tero Vesalainen

A StageHive a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő inkubációs befektetési programján keresztül szerzett 9 millió forint befektetést.

Egyelőre Magyarországon indult az applikáció, de még januárban Lengyelországban, Németországban és Ausztriában, majd később újabb országokban is megjelenik.

Az applikáció része a crowdfunding, vagyis közösségi finanszírozás is,

amelyhez bárki regisztrálhat és a számára kedves művészeti projekteket pénzzel is megtámogathatja.

A StageHive-ról további részleteket a Fidelio.hu cikkéből ismerhetnek meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!