Gyanús ügyek a Himalájában: áramlik a pénz Nepálba

nepáli rúpia
A Nepalese banknote (NPR) 1000 Rupees. The issuance of the currency is controlled by the Nepal Rastra Bank, the central bank of Nepal.
Vágólapra másolva!
Oknyomozó újságírók szervezetének feltáró tanulmányáról számol be egy nepáli lap. Eszerint a világ egyik legszegényebb országába érkező külföldi befektetések kétharmada adóparadicsomokból kerül be a nepáli gazdaságba, miközben ottani üzletemberek szédületes tempóban kiskapuzzák ki ugyanilyen helyekre a pénzüket.
Vágólapra másolva!

Gyanús trendekről számolnak be független újságírók Nepál gazdaságában. Elemzésük nyomán úgy találták, hogy az ország gazdaságában rengeteg olyan pénz kering, illetve befektetés jelent meg, amelyek forrása minimum kérdéses.

A nepáli kormányzat jelentése szerint 2017-ben az országba közel 4 milliárd dollárnak megfelelő értékben érkeztek külföldről pénzek, változatos befektetési formákban.

Nepáli rúpia Forrás: Shutterstock

A tavalyi adatokat ugyan még nem tette közzé a kormányzat, de a Centre for Investigative Journalism-Nepal nevű szervezet jelentése szerint a beáramló tőke és pénzeszközök kétharmadát adóparadicsomokból irányították az országba, közöttük sok, a pénzmosás-gyanúját felvető tranzakcióval. Ráadásul, kijátszva a vonatkozó jogszabályok nyitva hagyta kiskapukat, 55 nepáli befektetőről tudni, akik offshore cégekben tartják pénzüket külföldön.

Az újságírók azt állítják, munkájuk során ezeknek a folyamatoknak az emelkedő tendenciáira figyeltek fel.

Nepál 2016 után kezdte komolyan venni a pénzmosás elleni harcot, amikor az úgynevezett Panama-papírok kiszivárgása után kiderült, hogy 19 nepáli is érintett lehet a zavaros üzleti tranzakciókban.

A pénzügyminiszter, aki egyben a pénzmosás elleni hivatal vezetője is, most elismerte: nem haladtak olyan ütemben ezeknek az ügyeknek a feltárásával, mint elvárható lett volna. Azt is közölte, a vonatkozó jogszabályok jóhiszeműségre épülnek. Vagyis bárki, aki 6 hónapot meghaladóan tartózkodik az országban, speciális, "nem helyi lakosú nepáli" státuszt kaphat.

Ez viszont lényegesen megkönnyíti a tisztességtelen módon szerzett pénzek tisztára mosását is.

Itt pedig - mondta a pénzügyi vezető - szándékosan kihasználnak egy jogi kiskaput.

Nepáli pénzérmék Forrás: AFP/Strdel

Egyesek ugyanakkor nem ennyire derűlátóak azzal kapcsolatban, hogy Katmandu mostantól még hatékonyabb fellépést ígért mind a beáramló, mind a külföldön parkoltatott gyanús pénzek vizsgálatát illetően. Egy magát megnevezni nem kívánó, kormányközeli forrás szerint a háttérben a politikai és az üzleti körök összefonódása rajzolódik ki. Így könnyen elképzelhető, hogy egyes ügyleteknél – akár azoknál is, amelyek a Panama-papírok révén buktak ki –

nem lesz kézzelfogható eredménye semmilyen vizsgálatnak.

Pakisztánban és Izlandon is magas rangú politikusok bukását hozta a kínos adatok kiszivárgása, ám Nepál esetében úgy tűnik, eddig semmilyen érdemleges hatása nem volt azoknak.