A vállalkozók majd' kétharmada örül annak, hogy a maga ura

Man leaning back at desk with hands behind head

Az Európai Unióban élő önálló vállalkozók átlagosan 48 százaléka volt 2017-ben „nagyon elégedett" az állásával az Eurostat adatai szerint. De mit is jelent mindez? És mi a helyzet a magyarokkal?

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint tavaly az EU-szerte 228 millió férfi és nő volt foglalkoztatott, ebből 33 millió volt önálló vállalkozó, azaz önfoglalkoztatott. Ez a teljes foglalkoztatotti kör 14 százaléka.

Közülük majdnem minden második nagyon elégedett volt az állásával – talán helyesebb ez esetben inkább munkát és munkakörülményeket írni –, a tagállamok között azonban nagy a szórás. 80 százalék feletti rátát a Svédországban (83 százalék), Máltán (82 százalék) és Dániában (81 százalék) regisztráltak. A 63 százalékos magyar mutató a hatodik legmagasabb. A legkevésbé elégedettebbek a Bulgáriában (30 százalék), Portugáliában (29 százalék), Cipruson (26 százalék) és Romániában (19 százalék) élő vállalkozók.

A magyar vállalkozók nagyobb arányban elégedettek helyzetükkel, mint az európai átlag Forrás: PhotoAlto/Ale Ventura

De mit is jelent mindez? Miért örül valaki, ha önfoglalkoztatott? Egyrészt aki elégedett ezzel a helyzettel, az vélhetően a munkából származó jövedelmével is nagyjából elégedett kell legyen. A munkavállalót, vállalkozót alapjában véve az tölti meg leginkább elégedettséggel, hogy a munkájának van jutalma és eredménye, meg tud élni belőle.

De ez nyilván nem minden.

Az önfoglalkozatotti státusz nagy előnye, hogy a vállalkozó teljes szabadságot élvez: maga tervezi meg a munkamenetet, a munkaidőt, a tevékenységet és minden egyéb körülményért is maga felelős.

Ez azt jelenti, hogy ideális munkakörülményeket tud kialakítani úgy, hogy mindeközben senkinek sem kell magyarázkodnia és referálnia.

Ez a teljes szabadság ugyanakkor az önfoglalkoztatás hátránya is.

A felelősséget nem lehet áthárítani, nem lehet egyik pillanatról a másikra szabadságra menni, még betegszabadságra sem, hiszen a feladatokat valakinek el kell végeznie.

Egy egyszemélyes cégnél pedig ez vagy lehetetlen vagy nagyon nehezen kivitelezhető. A szabadság velejárója, hogy ha nem megy a szekér, akkor nincs pénz sem – míg munkavállalóként a vállalat gazdasági helyzetétől függetlenül követelhetjük a bérünket, addig önfoglalkoztatóként ez nem megy.

Összességében ha jól, de legalábbis elfogadhatóan megy a bolt, akkor igazán remek dolog, ha a maga ura a vállalkozó, ám ha nem jól mennek a dolgok, akkor az egész könnyedén a visszájára fordulhat, és az önfoglalkoztatotti státusz inkább kényszer. Minél nagyobb tehát azok aránya, akik elégedettek, annál kevesebben vállalkoznak kényszerből, illetve élik meg a vállalkozásukat kényszerként.