Nagy bajban a japán autógyár

Nissan Qashqai
Vágólapra másolva!
Japánban az ügyészség vádat emelt pénzügyi vétségek elkövetése miatt a Nissan Motor Co Ltd. volt elnöke, Carlos Ghosn, valamint Greg Kelly megbízott igazgató ellen. Sőt, a bírói testület magával az autógyárral szemben is vádemelési javaslattal él.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, Carlos Ghosn és Greg Kelly letartóztatását novemberben jelentették be a hatóságok. Az előzetes letartóztatás a mai nappal veszítette hatályát, ezért az ügyészségnek lépnie kellett az ügyben.

Ugyanakkor a vádiratban szereplő, az értékpapír-piaci felügyeletnek benyújtott valótlan jelentésért az eljáró hatóság szerint nemcsak a vádlottak maguk tehetők felelőssé, de a vállalat is.

Az ügyészség ezért vádat emel a Nissan ellen is a cselekmény megakadályozásának elmulasztása miatt – tájékoztatott a Reuters.

Nissan Qashqai Forrás: Origo

Carlos Ghosn és Greg Kelly védőik útján még nem nyilatkoztak az ügyben, japán médiajelentések szerint azonban tagadják a vétkességet az ellenük felhozott vádakban.