Kanadában letartóztatták a Huawei alapítójának lányát

Huawei, logó
3082548 04/25/2017 Huawei pavilion at the International Exhibition for Information and Communications Technology Sviaz - 2017 in Moscow. Kirill Kallinikov/Sputnik
Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.
Vágólapra másolva!

A szombati vancouveri letartóztatásról a kanadai sajtóban csak most jelentek meg hírek.

Meng letartóztatását megerősítette a vállalat és a kanadai igazságügyi minisztérium is, de sem a cég, sem a tárca nem közölte, hogy az amerikai hatóságok mit rónak a terhére.

A kanadai hatóságok megkezdik a kiadatási eljárást. Meng pénteken áll bíróság elé, amely eldönti, hogy szabadlábra helyezhető-e óvadék ellenében.

Illusztráció Forrás: AFP/Sputnik/Kirill Kallinikov

Peking kanadai nagykövetsége hevesen tiltakozott a letartóztatás miatt, és mert a hatóságok szerintük megsértették Meng emberi jogait. Követelték a pénzügyi igazgató azonnali szabadon engedését, kijelentve, hogy nem sértette meg sem a kanadai, sem az amerikai törvényeket.

A Huawei hivatalos állásfoglalása

A kanadai hatóságok az Egyesült Államok kérésére kanadai átutazása során előzetes letartóztatásba helyezték vállalatunk pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csoút (Meng Wanzhou). Az USA Meng Van-csoú kiadatását kéri, hogy az egyelőre pontosan nem meghatározott vádpontokkal szembesítsék New York államban. A Huawei gyakorlatilag semmilyen információt nem kapott arról, hogy mivel gyanúsítják Menget, ahogy arról sincs tudomásunk, hogy bármit elkövetett volna. Vállalatunk bízik abban, hogy a kanadai és az amerikai jogi rendszer minél előbb meghozza a helyes döntést az ügyben.

A Huawei minden országban a helyi törvénynek és szabályozásoknak megfelelően végzi tevékenységét, beleértve az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió exportkorlátozásra vonatkozó törvényeit és szabályozásait.

Hírügynökségek már áprilisban felröppentettek híreket arról, hogy az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak a Huawei, a világ egyik legnagyobb távközlési elektronikus eszközöket gyártó cége ellen, mert feltehetően amerikai gyártmányú cikkeket szállított Iránnak és más országoknak, megsértve az amerikai export- és szankciós törvényeket.

Illusztráció Forrás: AFP/Johannes Eisele

Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodásból, azzal az indokkal, hogy az amerikai kormány megítélése szerint Irán kijátssza az egyezményt.

A megállapodás értelmében Irán lemondott az urándúsításról, és ennek fejében a nemzetközi közösség beleegyezett a korábban életbe léptetett büntetőintézkedések fokozatos feloldásába.

Washington azonban a megállapodás felmondásával egy időben a szankciók újbóli bevezetéséről is döntött. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Teherán betartja a megállapodást.