Egyre több a magyar háztartások jövedelme

Több pénze van a háztartásoknak
Vágólapra másolva!
Tovább javult a háztartások jövedelmi helyzete 2017-ben, ezzel párhuzamosan azonban a fogyasztási kiadásaik is emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Életminőség-statisztikai főosztályának vezetője a Helyzetkép a háztartások életszínvonaláról, 2017 című kiadványt ismertető sajtóbeszélgetésen.
Vágólapra másolva!

Janák Katalin azt mondta, hogy tavaly az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 1 millió 644 ezer forint volt, 9,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben, a nettó jövedelem pedig 1 millió 300 ezer forintot tett ki, ami 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A reáljövedelem 5,9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest.

Tavaly az egy főre jutó bruttó munkajövedelem 12,4 százalékkal növekedett 2016-hoz képest, és 1 millió 184 ezer forint volt. A munkajövedelem reálértéken 9,8 százalékkal emelkedett.

A munkajövedelem legnagyobb hányadát (89,4 százalék) kitevő munkaviszonyból származó jövedelem 12,2 százalékponttal gyarapodott, és egy főre vetítve 1 millió 58 ezer forintot tett ki.

A társadalmi jövedelmek egy főre számított éves összege 1,7 százalékkal, 433 ezer forintra emelkedett 2017-ben.

Több pénze van a háztartásoknak Forrás: Shutterstock

Összetételét tekintve a legnagyobb részarányt (81,5 százalékot) a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások képviselték.

A családdal, gyermekekkel kapcsolatos ellátások egy főre vetített összege 63 ezer forint volt, 2,4 százalékkal több, mint 2016-ban. Az egyéb jövedelmek 8,5 százalékponttal emelkedtek 2016-hoz képest, egy főre számítva 26 ezer forintot tettek ki.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a teljes lakosság 19,6 százalékát érintette, 1 millió 887 ezer embert – derül ki a kiadványból.