GVH: Jogot sértettek a lakberendezők

Légy Te a lakberendezési stílusrendőrség: Menő vagy ciki?
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) által kidolgozott honorárium szabályzat korlátozta az árversenyt a lakberendezők között - közölte a GVH.
Vágólapra másolva!

A GVH a jogsértés megállapítása mellett komplex oktatási, tájékoztatási és megfelelési program végrehajtására kötelezte a szövetséget. A tájékoztatás szerint

a LOSZ a lakberendezési szakmában szokásos vállalási árak mértékére, az árak számítási módjára, módszertanára, struktúrájára vonatkozó honorárium szabályzatot fogadott el, majd időközönként felül is vizsgálta az ebben szereplő vállalási árakat.

A LOSZ tagjai számára etikai vétségnek minősült a díjakkal kapcsolatos szabályok be nem tartása, amelynek következtében a vállalási árat be nem tartó tag akár szövetségi tagságát is elveszíthette.

A GVH megállapítása szerint a honorárium szabályzat korlátozta a gazdasági versenyt, ezért jogsértő.

Forrás: Shutterstock

A GVH korábban már felhívta a kamarákat és a gazdasági szereplőket tömörítő társadalmi szervezeteket, hogy működésüket, etikai szabályzataikat és más önszabályozási tevékenységüket hozzák összhangba a versenyjogi szabályokkal. Az árversenyt korlátozó - ajánlott vagy szakmai minimum árak meghirdetése, áremelések összehangolása -, illetve a piac területi vagy más felosztását eredményező döntések ugyanis mind a magyar, mind az uniós jog versenykorlátozást tiltó szabályaiba ütközhetnek.

Rendezd be az otthonodat A szürke ötven árnyalata filmekből ismert bútorokkalhttp://www.life.hu/otthon/20181114-vedd-meg-a-szurke-otven-arnyalata-filmekben-latott-luxus-butorokat-festmenyeket-lampakat.htmlIlyen a Provence ihlette vidéki stílushttp://www.life.hu/otthon/20181113-provance-ihlette-francia-videki-stilus.htmlA régi lesz az új – 2019-es lakberendezési trendelőrejelzéshttp://www.life.hu/otthon/20181106-2019es-lakberendezesi-trendelorejelzes.html