Újabb dél-koreai autóipari óriásberuházás jön Magyarországra

autógyár belső, gépsor, összeszerelés
Tiszasalamon, 2014. március 18. A gyártósor az Eurocar autógyár gyártósorán a kárpátaljai Tiszasalamonban, ahol elkezdték a Skoda Rapid Spaceback és az Octavia RS modellek gyártását 2014. március 18-án. MTI Fotó: Nemes János
Vágólapra másolva!
A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Vágólapra másolva!

A miniszter közölte, hogy a székesfehérvári kapacitásbővítés, illetve a pécsi és rétsági új telephely-létesítés 7,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, és

összesen 516 munkahelyet teremt.

A korábbiakhoz hasonlóan ezt a beruházást is erős nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hanon Systems Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az új munkahelyek túlnyomó része Pécsett jön létre zöldmezős beruházással, a város és a környék lakói számára csaknem 450 álláslehetőséget teremt a beruházó – jelentette be a miniszter.

A Dél-Dunántúl munkaerő-tartalékai – mint mondta – jelentősek, ezért Baranya megyében hamarosan újabb befektetők jelenhetnek meg.

A Hanon Systems pécsi és székesfehérvári üzemeiben készülő klímakompresszorok a Volkswagen, az Audi, a Peugeot, a Ford, a BMW és más nagy gyártók autóiba kerülnek, a rétsági üzemben pedig alumíniumöntvényeket állítanak majd elő

– tette hozzá.

A miniszter a beruházás jelentőségét a munkahelyteremtés mellett a korszerű gyártási technológiákkal indokolta.

A dél-koreai vállalatok a globális technológiai átalakulás élvonalában járnak, ezért különösen fontos eredmény, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 54 százalékkal bővült szeptember végéig tavalyhoz képest – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Min Szung, a Hanon Systems elnökhelyettese koccint a Hanon Systems Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Forrás: MTI/Mohai Balázs

Min Sung, a Hanon Systems elnökhelyettese elmondta, hogy autóipari beszállítóként hűtéshez és fűtéshez kapcsolódó termékeket, valamint az elektromos autók gyártásához szükséges berendezéseket állítanak elő.

A cégvezető a termelési helyszínek kiválasztását a kedvező magyarországi tapasztalatokkal, a kiváló munkaerővel és a fejlett infrastruktúrával indokolta.


A magyarországi befektetés fontos állomás lesz a vállalat európai terjeszkedésében – hangsúlyozta.
Hoppál Péter, a pécsi beruházást fogadó baranyai választókerület országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Hanon Systems 1990-ben jelent meg Magyarországon, jelenléte ezért – mint fogalmazott – egyidős a magyar demokráciával.

Illusztráció Forrás: MTI/Nemes János

A dél-koreai Hanon Systems a világ 40 országában működtet gyárat vagy mérnöki központot, 16 ezer munkavállalót foglalkoztat, éves árbevétele eléri az 5 milliárd dollárt, klímakompresszorok gyártásában a világpiac második legjelentősebb szereplője.