Jövőre az ideinél kevesebb hosszú hétvégénk lesz

Brunette relaxing in the hammock Beautiful Napping Leisure Activity Holiday Young Women Women Females Sundress Coastline Cute 25-29 Years 20-29 Years Young Adult Smiling Sleeping Resting Caucasian Ethnicity Relaxation Carefree Freedom Joy Bright Vacations
Brunette relaxing in the hammock at the beach
Vágólapra másolva!
Kevesebb változás lesz jövőre a naptár szerinti munkarendben, mint idén volt. Az első, ünnepnappal összefüggő hosszú hétvére március közepén, a március 15-ei állami ünnep kapcsán lesz, és később sem lesz belőlük annyi, mint idén. 
Vágólapra másolva!

Jóval nagyobb arányban esnek a hét közepére az állami ünnepek illetve a hagyományos jelleggel pihenőnapnak számító egyéb ünnepek napjai 2019-ben, mint ahogy történt az 2018-ban. Például az idén rendkívül kedvezően alakult október végi - novemberi eleji időszak, amelyet néhány nap szabadsággal egész hosszú pihenéssé lehetett nyújtani. Ugyanez már egészen másképpen fest jövőre. Október 23-a szerdára esik, november 1-e péntekre, így csak egy háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni az őszi időszakban.

Jövőre összességében kevesebb munkanap-áthelyezéssel kell számolni a munkavállalóknak.

Így az éves szabadságot, hosszabb pihenéseket is ennek szem előtt tartásával érdemes megtervezni.

Mely napokat kell jövőre hétvégén ledolgozni?

Erre választ egy rendelet ad, mégpedig a "6/2018. (VIII. 23.) PM rendelet a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről" címen.

Ez három olyan munkanap-áthelyezést nevesít, amikor a munkavállalóknak a naptáritól eltérő módon kell munkavállalásra, illetve pihenésre készülniük. Ezek az áthelyezések, illetve cserék mind az év második felében lesznek.

Ez összesen három pihenőnap megjelenését jelenti a naptárban, amelyekért cserében viszont más, egyébként pihenőnapoknak minősülő napokon munkát kell végeznünk.

Itt vannak a változások:

  • Augusztus 10., szombat munkanap. Ezen augusztus 19-én, hétfőt dolgozzuk le, mely a következő napon esedékes augusztus 20-i állami ünnepnap miatt pihenőnap. Ebből viszont az is következik, hogy ez a hosszú hétvége 4 napos lesz.
  • A következő ilyen alkalom december 7-e. Ezen a szombaton december 24-e helyett dolgozunk, hogy az hivatalosan is pihenőnap lehessen. 2019-ben egyébként ez keddre esik, ám mivel továbbra sem munkaszüneti nap, ezért az előtte való napon, december 23-án, változatlan (naptári) munkarend szerint zajlik a munkavégzés.
  • Az év utolsó cseréje december 14-ét érinti. Ezen a szombati napon december 27-ét, egy pénteki napot dologozunk le. Így az pihenőnapnak számít. A következő hét hétfőjére és keddjére eső december 30-a illetve december 31-e azonban nem, így ha hosszabb pihenőidőt szeretnénk, úgy ezt a két napot szabadságként kell kivenünk.

Ez viszont azt is jelenti, hogy december 24-től (kedd) december 29-ig (vasárnap) hat egybefüggő pihenőnapja biztosan lesz azoknak is, akik ebben az időszakban egyébként nem akarnak vagy tudnak több szabadságot kivenni.

Illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/Wavebreakmedia/Wavebreakmedia

Fontos kitétel, hogy a rendelet hatálya

"kiterjed minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra."

Ez azonban azt is jelenti, hogy az általános munkarendtől eltérő munkarendben foglalkoztatottak számára ettől eltérő módon alakulhatnak ezek a napok, illetve az év végi időszak is.