Olcsó, környezetbarát bambuszház lehet a megoldás a nagyvárosoknak

CUBO bambuszház-projekt Manília

Earl Patrick Forlales
Vágólapra másolva!
Díjat ért egy 23 éves manilai fiatalember, Earl Patrick Forlales bambuszház-koncepciója. A fillérekből felhúzható, környezetbarát épületek jó szolgálatot tehetnek a világ azon nagyvárosaiban, ahol a népesség szegényebb része nyomornegyedeken, úgynevezett „slum”-okban él.
Vágólapra másolva!

A fiatal tervező koncepcióját nagyapja vidéki háza ihlette. A laminált bambuszelemekből készített otthon különösen tartósnak bizonyult, és nem utolsósorban, használata jóval kevésbé terhelte a környezetet, mint a hagyományos építészeti megoldással készült házak.

Forlales – írja a BBC – Manila egyik üresen álló telkét szemelte ki arra, hogy kipróbálja koncepcióját. Az általa tervezett házakon még az esővíz is gyűjtőbe kerül, és úgy hasznosul. A tervező azt mondja, koncepciója több, mint saját otthon. A CUBO-t alkalmasnak tartja arra, hogy azzal olyan közösségi, valamint közös használatú tereket alakítsanak ki, ahol a hulladék szelektív gyűjtés után hasznosul.

Nagy sikert aratott a tervező bambuszháza Forrás: Youtube

A CUBO bemutatkozása után nagy sikert aratott, és elnyerte a Royal Institute of Chartered Surveyors díját. A nemzetközi ingatlanszakmai tömörülés 131 országban, mintegy 125 ezer taggal van jelen.

A tervező munkáját 50 ezer fontos díjjal ismerték el.

A bambuszházak koncepciója rendkívül hasznos lehet a túlnépesedő települések számára, amelyek infrastruktúrája nem képes lépést tartani a beáramlók igényeivel. Manilában nagyjából 12 millióan laknak, ebből kb. 4 millióan szegénynegyedekben.

Az elemzések szerint csak a következő három évben 2,5 millióan érkeznek majd a fővárosba, munkalehetőség reményében.

Ez egészen biztosan további lakhatási gondokat fog eredményezni. Mindennek kezelésében nagy segítséget nyújthatnak a környezetbarát otthonok. Egy kisebb alapterületű változat akár néhány óra alatt összerakható a laminált elemekből, négyzetméterenként alacsony, 50 fontos (kb. 19 ezer forint) költséggel.