Idén elérheti az 1 milliárd eurót az OTP nyeresége

OTP Bank
Budapest, 2018. február 6. Az OTP Bank újonnan átadott bankfiókja a fővárosi Corvin Plaza bevásárlóközpontban 2018. február 6-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Várhatóan egymilliárd euró körül lesz az OTP Csoport idei egész éves nyeresége – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Budapesten egy sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.
Vágólapra másolva!

Az OTP elnök-vezérigazgatója elmondta: erre minden esély megvan, mert azokban az országokban, ahol az OTP Csoport tevékenykedik, idén mindenütt gazdasági növekedés tapasztalható,

Magyarországon kiemelkedően, mintegy 5 százalékkal bővülhet a gazdaság 2018-ban. A csoport idei első háromnegyed éves gyorsjelentése is alátámasztotta, hogy kiugró eredmény várható az idén

– jelentette ki Csányi Sándor.

Az OTP Bank idei nyeresége valószínűleg eléri az egymilliárd eurót Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kiemelte továbbá, hogy az OTP Bank évek óta vezető szerepet tölt be a banki innovációk terén, meglévő fejlesztéseik és a soron következő beruházásaik is ezt szolgálják.

Az Árkád üzletközpontban bemutatott új innovációs fiók készpénzmentes, teljesen új, digitális megoldásokat nyújt tabletekkel, okos ATM-ekkel felszerelve. A bank az ügyfelek ötleteit is várja, mivel ez a fiók mintául szolgál majd a bank új innovációs egységeinek létrehozásához.

Csányi Sándor emlékeztetett: a Euromoney szaklap először választotta a régió bankjának az OTP-t, egyúttal az Európai Bankhatóság és az Európai Központi Bank által végzett stressz-teszten a pénzintézet a 9. helyen végzett, ami azt jelzi, hogy az OTP csoport tőkeerős bank. A MasterCard versenyén ismét az Év bankja lett a hitelintézet, emellett a 2018. leginnovatívabb bankja címet is elnyerte - mondta.