Az UHT-tejek 5 százalékos áfája kiszoríthatja az import tejeket

tej, tejfogyasztás, szupermarket, tejet vásárol egy nő
Vágólapra másolva!
Az UHT-tejek január elsejétől 5 százalékra csökkenő áfájának köszönhetően az import tejnek lényegében ki kellene szorulnia a magyar piacról – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Feldman Zsolt a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács VIII. Tejágazati konferenciáján Perspektívák a hazai tejágazatban címmel tartott előadást, amelynek során elmondta, hogy a friss tejnél a 2018. január 1-jén bevezetett 5 százalékos áfa óriási áttörést hozott: csökkent az importtej, nőtt a hazai tej aránya, és ugyanez várható a tartós tejeknél is.

Illusztráció Forrás: AFP/Eric Audras

Az államtitkár megemlítette, hogy az egy főre jutó hazai tejfogyasztás az uniós átlagot közelíti, és az áfacsökkentések utáni többletforgalom miatt akár a fölé is kerülhet. Megjegyezte, hogy

a vaj- és sajtfogyasztásban még van potenciál a növekedésre, hiszen a magyar vajfogyasztás ötöde, a sajté harmada a németországinak.

Ismertette, hogy a támogatások révén a hazai tehénállomány stagnál, ugyanakkor a tejtermelés nőtt, ami egyértelmű hozamnövekedésre utal.

Hozzátette: a 2012-2017 közötti 10 százalékos növekedés egyrészt a magyar szarvasmarha állomány kitűnő genetikájának, másrészt a takarmányozás minőségi javulásának köszönhető.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a pozitív folyamatok ellenére Magyarország régiós sereghajtó lett a nyerstej felvásárlási ára alapján. Álláspontja szerint a tej ára a literenként 90 forint feletti biztonságos zónában van, de jó lenne három számjegyűvé tenni, és a tej beltartalmát tekintve is "van hová fejlődni".

Illusztráció Forrás: AFP/A. Chederros

Feldman Zsolt elmondta, hogy 2027-ig a világ tejtermelése 27 százalékkal nőhet, miközben a tejfogyasztás is jelentősen emelkedni fog, elsősorban a fejlődő országokban. Tartós keresleti piac várható, ami áremelkedést hozhat a világpiacon.

Úgy vélte,

a hazai tejtermelőknek a hozzáadott érték növelése lesz a kulcs,

mert a számukra elérhető európai piacon a sajtok, a desszertkészítmények, a csecsemőtápszerek, a pizza- és sütemény alapanyagok kereslete fog leginkább erősödni.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetője megerősítette, hogy a cseh, a szlovák, a lengyel és a bolgár árak is messze megelőzik a hazai nyerstejárakat, ráadásul a külkereskedelmi mérleg továbbra is negatív, vagyis a nyers tej elhagyja az országot, és késztermékként tér vissza.

Illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója a takarmánypiacról beszélt. Jelezte, hogy mind a húsfogyasztás, mind a tejfogyasztás jelentősen nőni fog a következő évtizedekben, elsősorban a népességnövekedés miatt.