Megvan az Amazon új központjának a helyszíne

Jeff Bezos, Amazon, Blue Origin
Amazon and Blue Origin founder Jeff Bezos provides the keynote address at the Air Force Association's Annual Air, Space & Cyber Conference in Oxen Hill, MD, on September 19, 2018. (Photo by Jim WATSON / AFP)
Vágólapra másolva!
New Yorkban és Arlingtonban lesznek az Amazon áruház új központjai, a két város hatalmas anyagi támogatást nyújt a nagyvállalatnak.
Vágólapra másolva!

Az Amazon bejelentette, hogy 12 hónapig tartó válogatás és mérlegelés után meghozta a végleges döntést, és Seattle után

New York Queens negyedében, illetve a Washington melletti, de már Virginia államhoz tartozó Arlingtonban hozza létre újabb központját.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója Forrás: AFP/Jim Watson

A vállalat vezetőségének érvelése szerint azért két helyen alakítják ki az új központokat, hogy így kíméljenek meg egyetlen várost attól, hogy mintegy 50 ezer alkalmazottat kelljen befogadnia. New York és Arlington mellett még 236 amerikai város ajánlotta fel, hogy az Amazon ott rendezze be újabb központját.

Amint felröppentek a pletykák a lehetséges helyekről, megindult a befektetői érdeklődés a befutó területek iránt, például a New Yorkban található Crystal Cityben több mint háromszorosá nőtt az érdeklődők száma, ráadásul az ingatlanok ára is emelkedett, mintegy 7,5 százalékkal.

A cég évi 100 ezer dolláros fizetést kínálva, nagy számban akar felvenni számítógépes szakembereket és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatókat, és már 2019-ben szeretné megnyitni az első irodákat.

Ráadásul a QZ weboldal szerint New York állam még abban is a cég segítségére lesz, hogy könnyedén meg lehessen közelíteni a központot helikopterrel, és amennyiben nem tudnak az új irodaházban létrehozni egy helikopter-leszállót, akkor a környező területen is kialakíthat ilyet az Amazon.

A cég Seattle-i központja Forrás: Getty Images/David Ryder

A beruházás ötmilliárd dollárba kerül majd, de New York – részben adókedvezmény formájában, részben munkahelyteremtésre közvetlenül adott összegekkel – mintegy 1,5 milliárd dollárral, New York állam pedig további 325 millió dollár vissza nem térítendő támogatással segíti a beruházást.

Az állam munkahelyenként 48 ezer dollárral támogatja majd az internetes áruházat. A virginiai Arlington szintén 573 millió dollár ígéretével ösztönözte az Amazont, hogy ott telepedjen meg.

Az óriásvállalat bejelentette, hogy a Tennessee államban lévő Nashville-ben, ötezer munkahelyet teremtő technológiai központot is létrehoz.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezérigazgatója közleményben méltatta az új beruházásokat, leszögezve, hogy a két helyszín lehetővé teszi a cég számára, hogy világklasszis tehetségeket vonzzon oda.