Rendkívüli bejelentés a lakásáfáról és a fúrt kutakról

fúrt kutak, kút
Vágólapra másolva!
A héten Budapesten tartották a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozót. Elindult az Otthon Melege program is, megmutattuk, hogyan pályázzon hűtő- és mosógép cserére. Emellett Elon Musk távozott a Tesla igazgatótanácsából, a Pepsi pedig elhagyja a régiónkat.
Vágólapra másolva!

Marad a kedvezményes lakásáfa

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/EPA/Florian Wieser

Főszabály szerint a kedvezményes adókulcs jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden – a törvényi feltételeknek megfelelő – új építésű lakóingatlan (300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás) értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel.

Megmutatjuk, hogyan pályázzon hűtő- és mosógép cserére

November 5-től újra elindult az Otthon Melege program, melyben pályázni lehet hűtőgépek, fagyasztókészülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére. Személyenként és lakásonként legfeljebb egy darab háztartási nagygép cseréjére igényelhető. Pályázatot nagykorú, magyar adóazonosító jellel és magyarországi lakhellyel rendelkező természetes személyek nyújthatnak be.

Illusztráció Forrás: AFP

Vannak ugyanakkor olyan körülmények, amelyek bizonyos pályázókat kizárhatnak a benyújtásra jogosultak köréből. Ilyen lehet például az, aki korábban meghatározott pályázatokon indulva, sikerrel tett szert támogatásra, vagy például lejárt, 60 napot meghaladó köztartozása van. Lényeges, hogy a pályázatra akkor adható támogatás, ha a gépcserével igazolható az éves szinten mért, legalább 10 százalékos energiamegtakarítás, valamint az évente minimum 20 kilogrammos szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása.

Sikeres a Magyarország és Kína közötti együttműködés

Kínát nem átmenetileg növekvő gazdaságú országnak, hanem állócsillagnak nevezte Orbán Viktor kormányfő, amely hosszú ideig lesz a világgazdaság meghatározó szereplője, és amelynek valutájával is számolni kell. Fel kell készülni arra, hogy a világkereskedelemben a dollár elveszítheti egyeduralmát – hangoztatta a miniszterelnök az első alkalommal Budapesten tartott Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozón.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a 16+1 Jegybankelnöki Találkozón Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A pénteken kezdődött kétnapos eseménynél nagyobb szabású jegybanki rendezvény még nem volt Magyarországon. Matolcsy György, az MNB elnöke arról beszélt, hogy Kína bizonyította, hogy vezető szerepet játszik a pénzügyi infrastruktúra fejlesztésében, és érdemes a kínai tapasztalatokból tanulni.

Két évvel kitolják a fúrt kutak bejelentésének határidejét

Az Agrárkamara már korábban javasolta a mostani szabályozás szerint december 31-én lejáró határidő módosítását, és úgy tűnik, hogy a kormány is támogatja a kezdeményezést. Ennek eredményeként az új határidő 2020. december 31. lenne, azaz további két évet biztosítanának a helyzet rendezésére.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az engedélyeztetés költsége a most érvényes jogszabály szerint akár százezer forintos nagyságrendű is lehet éppúgy, ahogy kisebb kutaknál az engedélyezési eljáráshoz szükséges adatlap elkészíttetése megállhat 70-80 ezer forintnál. Fontos megemlíteni, hogy amíg az eljárásrendet tisztázó új jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg.

A Pespsi elhagyja a régiót, de új óriás jön létre

A Karlovarské Minerální Vody januárban jelentette be, hogy a versenyhivatalok jóváhagyását követően felvásárolja a PepsiCo magyar, cseh és szlovák érdekeltségeit, illetve a PepsiCo üdítők és élelmiszertermékek kizárólagos forgalmazója és a franchise jogok birtokosa lesz.

Illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

A tranzakciót a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. valósítja meg, amelynek egyik tulajdonosa a KMV, a másik pedig a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke, Balogh Levente. A tranzakcióval a KMV-csoport a régió vezető ásványvíz- és üdítőital-gyártója lett. Az akvizíciót követően a csoportnak 11 gyára és 2500 alkalmazottja lesz, a cégcsoport éves forgalma pedig 545 millió dollárra emelkedik.

Nagyon húz az OTP és a Telekom, lejtőre került a Richter

Az OTP minden soron megverte a várakozásokat. A harmadik negyedévben a bank nettó kamatbevétele 12,3 százalékkal 153,9 milliárd forintra nőtt, felülmúlva a 150,5 milliárdos várakozásokat, az összes bevétel szintén 12,3 százalékkal 227,7 milliárd forintra nőtt, meghaladva a 223 milliárd forintos várakozásokat.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A Magyar Telekom növekedése is folytatódik. A vállalat összes bevétele az elemzői várakozásokat meghaladva 5,4 százalékkal 163,8 milliárd forintra emelkedett 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A Richter Gedeon viszont lejtőre került. A cég 9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 43,4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának profitjától.

Elon Musk átadja a helyét a Tesla igazgatótanácsában

Musk sorozatos botrányai miatt arra kényszerül, hogy lemondjon helyéről a Tesla igazgatótanácsában. A vállalat azonnali hatállyal Robyn Denholmot nevezte ki a helyére, ráadásul ő tölti majd be a technológiai igazgató szerepkörét is.

Elon Musk Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Musk azonban szoros kapcsolatban áll majd Denholmmal, és továbbra is megtartja vezérigazgatói pozícióját. Denholm korábban egy ausztrál telekommunikációs vállalatnál töltött be vezető szerepet, de a Szilícium-völgyben is megfordult már.

Komoly elbocsátások jönnek a világ vezető vállalatainál

A Toshiba bejelentette, hogy a héten megkezdik a szervezetátalakítási munkákat a cégen belül, aminek keretében közel 40 százaléknyi részvényt vásárolnak vissza. A vállalat továbbá felszámolja brit nukleáris erőmű üzletét, és eladja az amerikai cseppfolyósított földgáz részlegét a kínai ENN csoportnak.

Illusztráció Forrás: AFP/Manjunath Kiran

A héten egy másik vállalat, a Bombardier is bejelentette, hogy 5000 fős leépítésre készül. A főként repülőgépeket és vasúti szerelvényeket gyártó vállalat dolgozóinak nagyjából 7 százalékától válhat meg.

Októberben tovább gyorsult az infláció

A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 3,6 százalékos emelkedést követően. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan 0,5 százalékkal nőttek az árak.

Illusztráció Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A szakértők idén átlagosan közel 3 százalékos inflációra számítanak, azonban a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat, bár ennek még csak igen kismértékben mutatkoznak jelei.

Félmilliárd olyan embert találtak, akinek nincs személyazonossága

Az afrikai kontinensen nagyjából 1,2 milliárd ember él. A Világbank friss jelentése szerint közülük majdnem 500 millióan úgy, hogy nem rendelkeznek születési anyakönyvi kivonattal, így - jogi szempontból legalábbis - egész személyazonosságuk kérdéses.

Illusztráció Forrás: AFP/Aurimages/Philippe ROY

Az érintett mintegy 500 millió ember döntő többsége, 494 millió, a Szaharától délre fekvő, úgynevezett szubszaharai térségben él. A jelentés arra is rámutat, hogy mély szakadék húzódik férfiak és nők között a sajátos kérdésben. Előbbieknél jóval kisebb a személyazonosítóval nem rendelkezők aránya, mint a nők körében.

Meghosszabbítják a 3-as metró vonalát

Két felszíni és ugyanennyi felszín alatti új állomást kap az északi irányban meghosszabbításra kerülő metró. A végállomásnál új megállóhely épül a Budapest-Vác vasútvonalon, és intermodális csomópont jön létre.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A közbeszerzés nyertesei a budapesti FŐMTERV Zrt. és a kecskeméti VIKÖTI Kft. lett, amelyek feladata az előkészítés, valamint az engedélyes és a kiviteli terv készítése. A beszerzés végleges összértéke nettó 3 milliárd forint. A beruházás során a jelenleg Kispest és Újpest között húzódó, teljes felújítás alatt levő metróvonalat északi irányba egészen Káposztásmegyerig hosszabbítják meg.

Kiderült, melyek Európa legrosszabb bankjai

Az Európai Bankhatóság (EBA) nyilvánosságra hozta a 2018-as banki stresszteszt eredményeit, amelynek keretében 48 európai nagybankot vizsgáltak meg. A legrosszabbul két brit pénzintézet, a Barclays és a Lloyds szerepelt, de gyenge minősítést kapott az olasz Banco BPM is.

Illusztráció Forrás: AFP/Carl Court

A várakozásoknál kedvezőbb besorolást ért el viszont Európa legnagyobb hitelintézete, a Deutsche Bank, amely az előző évben még a 10. legrosszabb helyen állt az akkor vizsgált 51 bank között. Az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb képet fest a stresszteszt a két legnagyobb olasz bankról, az Intesa Sanpaolóról és az Unicreditről is, amelyek a középmezőnyben szerepelnének egy esetleges gazdasági sokk esetén.

Az Unió már idén kivetheti a techóriásokat célzó digitális adót

A francia kormány új adónemet szorgalmaz az olyan technológiai óriásokkal szemben, mint a Google, az Apple, a Facebook vagy az Amazon. Az Európai Bizottság adatai szerint a digitális vállalatok átlagosan csak 9,5 százalékos adót fizetnek, szemben a hagyományos vállalkozások 23,2 százalékával.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezére Forrás: AFP/Gerard Julien

A javaslat magában foglal egy megállapodást, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy megadóztassák a területükön keletkező nyereséget, még akkor is, ha ezek a vállalatok fizikailag nincsenek is jelen.

32 milliárd forintos beruházás jön Tatabányára

A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára. A Doosan új üzeme Európában egyedüliként fog rézfóliát gyártani elektromos autók akkumulátoraihoz.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az üzem 181 munkavállalót foglalkoztat majd, és évente 2,2 millió jármű számára állítja elő a nélkülözhetetlen alkatrészt, amelyből várhatóan Kínába és az Egyesült Államokba is szállítanak.

Komoly üzemanyagár-csökkentés volt

A héten tovább távolodott a benzin literenkénti ára a 400 forintos határtól. A Mol a benzin literenkénti átlagárát - két lépésben - 11 forinttal csökkentette, a gázolaj 5 forinttal lett olcsóbb. Ezzel a benzin literenként 386 forintba kerül, míg a gázolaj 425 forint lesz.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A héten szintén megírtuk, hogy nemcsak az átlagos hitelfelvevő, hanem a magyar állam is évről évre többet takarít meg a jegybank több éven át tartó, 610 bázispontos kamatcsökkentésének következtében. Öt év alatt összességében 600 milliárd forintot sikerült megtakarítani így a költségvetésnek.