50 éve jött Magyarországra a Coca-Cola

Coca Cola, Magyarország, 1973
Vágólapra másolva!
Ötvenéves lett a hazai Coca-Cola, ebből az alkalomból pedig a cég bemutatott egy rövid összeállítást az üdítőipari órás itteni tevékenységéről. Tudta, hogy az első palack szintén egy kőbányai gyártósoron készült?
Vágólapra másolva!

Idén fél évszázada, 1968-ban kezdődött meg a Coca-Cola magyarországi gyártása: június 17-én töltötték meg az első palackot a Magyar Likőripari Vállalat kőbányai likőrgyárának gépsorán. Sokáig csak a klasszikus kétdecis, üveges kontúrpalack volt kapható, amit később az egyliteres családi változat egészített ki. Azóta a választék egészen más léptéket öltött: a Coca-Cola Magyarország ma már tucatnyi márkát, 94 különböző terméket kínál.

Egy 1973-as felvétel Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

Az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) szenzációja volt a korábban csak „a nyugati imperializmus szimbólumaként” emlegetett üdítőital, a Coca-Cola bemutatkozása.

A Magyar Likőripari Vállalat bejelentette: a következő évben megkezdi a legendás márka palackozását.

Átjártak ellenőrizni

1968-tól a kőbányai gyárban, kezdetben a bécsi Coca-Cola iroda ellenőreinek heti rendszerességű látogatása mellett, meg is kezdték a klasszikus, kétdecis üvegek töltését.

Ezzel a Coca-Cola lett az első, a háború után Magyarországon előállított amerikai termék.

A kereslet minden várakozást felülmúlt, így a Szeszipari Vállalatok Trösztje 1970-ben megkezdte az üdítő palackozását Szabadegyházán, Győrben, Kisvárdán és Miskolcon. 1980-ban a Coca-Cola Company palackozási szerződést kötött a Békéscsabai Üdítőitalgyártó Vállalattal is, így a szocialista iparvállalatok már hat üzemből látták el a magyar fogyasztókat.

Az óriáscég világszerte ismert márkái közül a Fanta mutatkozott be másodikként Magyarországon: 1988-ban Szabadegyházán indult a gyártás.

50 éve gyártják Magyarországon is a kedvelt üdítőt Forrás: AFP/CrowdSpark/Denis Thaust

A Sprite 1991-ben érkezett, akkor már egy ausztrál palackozó, a Coca-Cola Amatil és a Budapesti Likőripari Vállalat vegyesvállalata forgalmazta a teljes termékportfóliót.

1996-ra a Coca-Cola Amatil felépítette saját, a legmodernebb technikát felhasználó gyárát Dunaharasztiban.

Másfél évtizede alakították ki a dunaharaszti központot

Az ezredfordulón több palackozó egyesüléséből létrejött a Coca-Cola Hellenic Bottling Company (HBC), a világ egyik legnagyobb italgyártó- és forgalmazó konglomerátuma.

A dunaharaszti gyár és a hazai palackozás joga azóta is e csoport magyar leányvállalatáé.

2002-től a magyarországi cég már két telephelyen palackozza termékeit: akkor nyílt meg a Zalaszentgróti Ásványvíz Palackozó Üzem, a dunaharaszti gyár pedig megkezdte export-termelését. Egy évtizeddel később Dunaharasztiban átadták az ország egyik legnagyobb kapacitású üdítőital-gyártósorát, majd tavaly az ország legnagyobb, 6500 négyzetméter alapterületű élelmiszeripari raktárát.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft dunaharaszti palackozó üzeme Fotó: Polyák Attila - Origo

Ma a magyar vállalat 13 márkát, 94 különböző terméket kínál 201 különböző kiszerelésben, 18 méretben. A vállalat üdítőital-portfóliójának közel fele cukor- és kalóriamentes, illetve alacsony cukortartalmú.

A vállalatcsoport összesen mintegy 120 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, ezzel az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozónak számít.

Termékeit 26 országba exportálja, beszállítóival együtt 13 000 munkavállalót foglalkoztat.