5000 munkavállalótól válik meg az egyik óriáscég

Bombardier Aerospace C-Series
Vágólapra másolva!
A BBC beszámolója szerint jelentős, 5000 fős leépítésre készül a nehézipari óriás, a Bombardier. A főként repülőgépeket és vasúti szerelvényeket gyártó vállalat dolgozóinak nagyjából 7 százalékától válhat meg.
Vágólapra másolva!

A világszerte mintegy 70 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalat előzetesen azt közölte, az elbocsátások fele Kanadában lesz, a következő 12-18 hónapban. A montreali székhelyű vállalat mintegy 2500 dolgozót küld el Quebec, és nagyjából 500 dolgozót Ontario tartományban.

Ezzel éves szinten 250 millió dollárt (több mint 67 milliárd forint) szeretének megtakarítani.

Az elbocsátások másik fele több ország között oszlik meg, egyelőre nem ismert, milyen arányban. A cég 28 országban van jelen világszerte.

A Bombardier Aerospace C-Series egyik gépe Forrás: wikimedia/Eric Salard

A leépítés elsősorban a repülőgépgyártó üzletágban dolgozókat érinti, kisebb részben a vasúti szerelvények gyártásán dolgozókat. A cég azt közölte, a kieső munkaerőt átszervezezésekkel és észszerűsítésekkel kompenzálják.

A bejelentés némileg meglepő, hiszen a friss adatok szerint, az adózás előtti eredményük 267 millió dollárra nőtt az elmúlt negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

Az értékesítések ugyan 5 százalékkal visszaestek, 3,6 milliárd dollárra, de a megkötött üzletek alapján a bevétel jövőre elérheti a 18 milliád dollárt.

A Bombardier ugyanakkor összesen 1,2 millárd dollárért értékesítette két, nem kulcsfontosságú gyártói brandjét is. A vállalat vezérigazgatója azt közölte: kifejezetten szolid növekedésre rendezkednek be, hogy végrehajthassák azokat a belső átszervezéseket, amelyek a cég későbbi igazán hatékony működéséhez szükségesek.