Megindulhat a lakásárak csökkenése?

építőipar
Debrecen, 2017. május 29. Hetvenöt százalékban elkészült a debreceni Dóczy József és Békéssy Béla utca sarkán épülő 224 lakásos Dóczy Lakópark, amit a HUNÉP Universal Zrt. saját beruházásában és kivitelezésével valósít meg. Jelenleg a burkolást, festést, gipszkartonozást, környezetkialakítást és a légtechnika befejező munkálatait végzik. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo arról beszámolt, a kedvezményes lakásáfát érintő módosítást tervez a kormány: a Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná az 5 százalékos áfa határidejét. Az erre vonatkozó javaslatot még a héten benyújtják az Országgyűlésnek. Az ingatlan.com portál elemzése szerint, ha életbe lép a szabály, akkor több ezer, akár több tízezer lakás építtetőjének helyzete válik könnyebbé: nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Levegőhöz jut az eddig megfeszített tempóban működő a lakásépítési piac, ezáltal az új lakások iránti kereslet kiegyensúlyozottabb lehet egy most bejelentett kormányzati lépés eredményeként. A kedvezményes áfa meghosszabbítása pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az építőiparban foglalkoztatott több mint 300 ezer embernek munkája több évre biztosítva legyen.

Több évvel meghosszabbodna a kedvezményes időszak

A Pénzügyminisztérium jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek értelmében,

a 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására 2023 végéig vonatkozna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs.

Szintén 2023 végéig meghosszabbítaná a javaslat az kedvezményes áfaidőszakot azoknál a 300 négyzetméternél kisebb családi házaknál, amelyek építését 2018. november 1-ig bejelentették.

Illusztráció Forrás: --

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy az építőipari szakmai szervezetek javaslatain alapuló szabályváltoztatásról még nem jelent meg a törvényjavaslat, és azt még nem fogadták el, de ha életbe lép, akkor tervezhetőbbé válnak a fejlesztések.

Emellett a vevőknek sem kell tartaniuk attól, hogy a kivitelezésben tapasztalható csúszások miatt 2020-től egyik napról a másikra akár 20 százalékkal megemelkedik a korábban kialkudott vételár a magasabb áfakulcs miatt” – fogalmazott a szakértő.

Hozzátette: azoknak is kedvező, akik már minden papírt beszereztek, sőt, akár le is szerződtek az építkezésre, de az építőipari kapacitáshiány miatt még nem tudtak a kivitelezésbe belevágni.

Illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

A szabálymódosításnak köszönhetően akár tízezres nagyságrendű építkezés menekült meg az esetleges áfaemelkedéssel járó kockázattól.

A változtatás másik lényeges piaci hatása a szakember szerint, hogy

lassulhat az új lakások drágulási üteme.

A beruházók az elmúlt időszakban folyamatosan beárazták a 2020-ban életbe lépő áfaemelést. A kommentár szerint, a projektek újraütemezésével bizonyos – még csak tervezőasztalon létező – új lakások ára akár még csökkenhet is a korábban tervezett és kommunikált árszinthez képest.

Több százezer dolgozót érint

A módosítással az építőiparban kialakult munkaerőhiányból, például a projektek átadásának csúszásából adódó problémákat szeretnék orvosolni. Balogh László azt is elmondta, hogy a kedvezményes áfa meghosszabbítása makrogazdasági, munkaerőpiaci szempontból is fontos:

az építőiparban foglalkoztatottaknak lesz munkájuk az építkezések vagy éppen utólagos munkák vagy lakásfelújítások miatt.

Az ágazat ebből a szempontból évtizedes csúcson van: részben a lakásépítések felfutásának köszönhetően az idén már közel 340 ezren dolgoztak az építőiparban, nagyságrendileg annyian, mint 2007-ben, 2008-ban, amikor évente több mint 36 ezer új lakás épült évente.

Összességében az a lépés hozzájárulhat ahhoz, hogy a mostani lakásépítési kedv és ingatlanpiaci élénkülés kitarthat 2020 után is.