Az Auchannak nem volt még ilyen vidéki áruháza

Auchan
Budapest, 2014. december 27. Az Auchan Bevásárlóközpont Soroksár név felirata az épület homlokzatán. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A budapesti után mától Sopronban is superstore formátumú üzlettel várja vásárlóit az Auchan. A friss élelmiszerek mellett a szezonális és nem élelmiszer típusú termékek, köztük lakásfelszerelési cikkek is helyet kapnak a Sopron Plázában nyílt 3 ezer négyzetméteres áruházban - írja az áruházlánc a közleményében.
Vágólapra másolva!

A piaci hangulatot idéző és jól áttekinthető üzlettérben snackpult is helyet kapott, amely helyben fogyasztásra és elvitelre kínál többek között szendvicseket, grill ételeket és kávét. Aki otthona kényelméből vásárolna, házhozszállítást kérhet az áruházlánc teljes online választékából. Az így rendelt termékek igény esetén hamarosan az áruházban is átvehetők lesznek.

Ez vásárlóink még magasabb színvonalú kiszolgálását segíti a modern kereskedelmi eszközök és az online kereskedelem segítségével"– mondta el a megnyitó ünnepségen Fabi Attila, a soproni áruház vezetője.

Ez a fejlődés hatással van a szolgáltatói szektorra is, melynek segítésével célunk, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk az itt élők számára. Az Auchan soproni nyitását üdvözöljük, és különösen fontosnak tartjuk a cég azon törekvését, hogy minél jobban bevonja a Sopronban és környékén működő vállalkozókat, termelőket a beszállítói hálózatába" – tette hozzá Fodor Tamás, Sopron polgármestere.

Superstore-formátumú üzlet nyílt Sopronban Forrás: Auchan

A Magyarországon idén tavasszal a Budapest X. kerületében bemutatott új áruházformátum a hipermarketekénél jobb megközelíthetőséget, de azokéhoz közelítő tartós élelmiszerválasztékot kínál a vásárlóknak.

Az Auchan jelenleg 19 hipermarketet, 18 töltőállomást, 3 szupermarketet és 2 superstore formátumú üzletet, valamint online áruházat működtet Magyarországon.