Bill Gates egy ürülékkel teli üveggel a kezében magyarázott

2018 spring meetings of the International Monetary Fund and World Bank Horizontal
Ennyit keresnek a leggazdagabbak – galéria
7, Bill Gates (Microsoft) – 456 ezer dollár, átszámítva 127,2 millió forint
Vágólapra másolva!
Bill Gates szerint a következő jövedelmező üzletág a mosdó biznisz. Gates hisz benne, hogy az iparág újraértelmezése és fejlesztése évente félmillió életet menthet meg és 200 milliárd dollárnál is többet spórolhat az emberiségnek.
Vágólapra másolva!

A milliárdos Bill Gates alapítványa, a Bill & Melinda Gates Foundation hét év alatt 200 millió dollárt költött a szennyvízelvezetés kutatására. Ennek keretében mutattak be húsz teljesen új mosdó koncepciót, amelyek segítenek kiszűrni az emberi ürülékben meglapuló kórokozókat, valamint a székletből tiszta vizet, vagy éppen műtrágyát állítanak elő.

Gates a Reinvented Toilet Expon Pekingben beszélt arról, hogy az általa bemutatott koncepciók az utóbbi kétszáz év legnagyobb fejlesztései ezen a területen.

Az üzletember egy emberi ürülékkel teli mérőpoharat a kezében tartva mesélte el a négyszáz fős közönségnek, hogy az általa bemutatott salakanyag minta 200 ezer milliárd rotavírus sejtet, 20 milliárd Shigella baktériumot és 100 ezer parazitaféreg tojást tartalmaz.

Gates szerint a széklet sterilizálása révén évente félmillió csecsemőhalál kerülhető el, valamint 223 milliárd dollárt spórolna az emberiség a hasmenéshez köthető orvosi kiadásokon, amelyet az esetek többségében a szennyezett víz és a rossz higiénia okoz.

Bill Gates Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Kiemelte a California Institute of Technology egyik találmányát, egy elektrokémia reaktort, amely a vizet és az emberi székletet lebontja és hidrogént, valamint trágyát készít belőle. A hidrogént ráadásul ezután energiaként is hasznosítani lehet. Szakértők szerint a mosdó-biznisz egy virágzó üzletág lehet a jövőben.

A népesség növekedése és az urbanizáció miatt egyre nagyobb gondot jelent az ürülék megfelelő kezelése, amelynek a fele visszajut a környezetbe. A WHO szerint minden befektetett dollár a szennyvízkezelés fejlesztésébe globálisan 5,5 dollár hasznot eredményez. Guy Hutton, a Unicef munkatársa szerint nagyon vonzó lehet gazdasági szempontból a technológia fejlesztése, mivel körülbelül 2,3 milliárd olyan ember él a világon, akiknek továbbra sincs hozzáférése egy alapszintű mosdóhoz.

A Bloomberg szerint az innováció ebben a rég elfeledett ágazatban 2030-ra egy 6 milliárd dolláros üzletág lehet világszerte.

Az újraértelmezett vécék először iskolákban, közösségi illemhelyeken és apartmanokban lesznek elhelyezve. A Gates alapítvány szerint a technológia fejlődésével ezeknek a szerkezeteknek az ára is folyamatosan csökkenni fog.