Vámcsökkentést ígért a kínai elnök Sanghajban

trade Horizontal China's President Xi Jinping speaks at the opening ceremony of the first China International Import Expo (CIIE) in Shanghai on November 5, 2018. (Photo by ALY SONG / POOL / AFP)
Hszi Csin-ping a globális szabadkereskedelem híve
Vágólapra másolva!
Az importvám csökkentésére és a kínai piachoz való hozzáférés megkönnyítésére tett ígéretet Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).
Vágólapra másolva!

A november 10-éig tartó expót megnyitó államfő emellett fogadkozott, hogy még hozzáférhetőbbé teszik a külföldi cégek számára az oktatási, a távközlési és a kulturális szektort, de közben erősítik a védelmüket. Bejelentette, hogy szigorítják a szerzői jog megsértését büntető intézkedéseket.

30 + 10 ezer milliárd dollár

A kínai elnök leszögezte: a CIIE Kína arra irányuló kezdeményezése, hogy megnyissa piacát a világ előtt, az expó pedig azt tanúsítja, hogy hazája a globális szabadkereskedelem híve. Szerinte a világ országainak a nyitottságot kell előnyben részesíteniük a protekcionizmussal szemben a kereskedelem területén.

– mondta.

Hszi Csin-ping bejelentette:

Kína 30 ezer milliárd dollárt tervez árucikkek, 10 ezer milliárd dollárt pedig szolgáltatások importjára költeni a következő 15 évben.

Kína 1,84 ezer milliárd dollár értékben importált árucikkeket 2017-ben, 255 milliárd dollárral többet, mint 2016-ban. Vang Ji kínai külügyminiszter márciusban arról beszélt, hogy országa mintegy nyolcezer milliárd dollár értékben importálna termékeket a következő öt évben.

Hszi Csin-ping a globális szabadkereskedelem híve Forrás: AFP/Aly Song

A kiállításon csaknem 140 országból, illetve országrészből mintegy 2800 cég vesz részt. A legtöbb kiállító – 404 – Japánból érkezett.