Komoly árengedmények jönnek a német autópiacon

volkswagen polo volkswagen polo
volkswagen polo
Vágólapra másolva!
Szép idők várnak a német autóvásárlókra az Essen-Duisburg Egyetem CAR autóipar kutatóintézetének tanulmánya szerint az autógyáraknak a dízelautók becserélésére adott újabb nagy kedvezményeinek, valamint a kereskedőknél felduzzadt készletállománynak köszönhetően.
Vágólapra másolva!

A nitrogén-oxid-légszennyezés által legsúlyosabban érintett régiókban

az árengedmény az új autók listaárának akár a felét is elérheti majd

Ferdinand Dudenhöffer, a CAR igazgatója, a Essen-Duisburg Egyetem autóipari tanszékének a professzora szerint.

Illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

Az intézet októberi autópiaci tanulmányában annak a meggyőződésének ad hangot, hogy egyes modelleket, például a VW Golf Trendline modellt a listaár feléért is meg lehet majd kapni öreg dízelautó becserélése esetén. Hasonló mértékű árengedményt tart lehetségesnek a VW Passat és a Ford C-Max modelleknél is.

Az új autók kedvező eladási árára természetesen egy Euro-4 vagy annál korábbi besorolású dízelautó bontásra való beadásával lehet majd szert tenni

– mutatott rá, megjegyezve, hogy egyes gyártók már Euro-5 besorolású autóra is adnak kedvezményt új autó vásárlásakor.

Autópiaci szakértők számításai szerint a VW és a BMW által adott kedvezmények az erősen légszennyezett régiókban már bőven kiegyenlítik a koros dízelautók értékvesztését.

A koros dízelautók forgalomból kivonását szorgalmazó politikai nyomás mellett az eladatlan készletek is az árcsökkenés irányába hatnak.

Ferdinand Dudenhöffer véleménye szerint ugyanis az autókereskedők és az autógyárak maguk is óriási tételekben helyeztek forgalomba még eladatlan autókat az új, szigorúbb emissziós mérési eljárás, a WLTP szeptemberi hatályba lépése előtt, most ezektől a készletektől is nagy árengedményekkel lesznek kénytelenek megszabadulni.